nlc.hu
Egészség
Megtanult járni a gerincsérült férfi

Csodálatosan gyógyul a fiatal apa, akit nem sok eséllyel kecsegtettek az orvosok

A búvárbalesetben megbénult apa napi 20 lépést tesz meg egy járókeret segítségével, pedig az orvosok azt mondták neki, hogy valószínűleg soha nem fog lábra állni.
Lábra állt a férfi, akinek azt mondták soha többet nem fog járni

Az emberi akarat sok mindenre képessé tesz minket, gyakran lehetetlen helyzetekből állunk fel a segítségével.

Keith Dungait sem adta fel, pedig azt mondták neki az orvosok, hogy soha többé nem fog járni.

A Northumberlandben élő fiatal férfi, aki két gyerek édesapja, Mallorcán sérült meg, 2018 júliusában.

A férfi azt mesélte a Metrónak, hogy egy rutinmerülés során nem jól mérte fel a helyzetét. és beverte a fejét a medence aljába, aminek következtében eltört öt csigolyája és megsérült a gerincvelő is.

A medencéből eszméletlen állapotban hozták fel a társai, ekkor már nem lélegzett, és szívverése sem volt, ezért az egyik barátjának kellett újraéleszteni. 

„Egyenesen a spanyol kórház intenzív osztályára vittek, és egy napig mesterséges kómában tartottak. Amikor felébredtem, a feleségem, Christina, a szüleim és a közeli barátom, Jeff volt mellettem. Azt mondták nekik, hogy soha többé nem tudok járni”

– emlékszik vissza a két évvel ezelőtti eseményekre. 

Keith a diagnózis ellenére nem adta fel, és most, két évvel a lesújtó diagnózis után, minden egyes nappal több és több lépést tesz meg.

Miután kiengedték a kórházból, keresett egy magángyógytornászt és vele dolgoznak keményen, hogy minél több mozgásfunkciót visszaépítsenek. A felesége 40. születésnapját követő napon, pontosan 28 hónappal a balesete után, egy fizikoterápiás járókeret segítségével sikerült megtennie az első nyolc lépést.

Keith gyakorlás közben:

 

Keith szerint az idáig tartó út hosszú és fáradtságos volt, de nem hagyja abba. 

Feleségével:

Folytatja a küzdelmét, a célja az, hogy mankó vagy bot segítségével megtanuljon újra járni.

(Metro)

Fotó: Instagram

Még több példaértékű felépülés:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top