nlc.hu
Sztárok
Nagy Dani elhagyta az Exatlont

Exatlon: Palik László hazaküldte az egyik versenyzőt

Nagy Dani pár nappal ezelőtt sérült meg, most pedig újabb szomorú hírt kapott.

Három hete startolt az Exatlon Hungary, ahol már most óriási izgalmakban volt része a nézőknek. A fáradtsággal a sérülések is jöttek, többen megsérültek a futamok alatt. A legsúlyosabban Nagy Dani, aki először a bokáját fájlalta, egy következő játéknapon azonban olyan súlyosan megsérült, hogy szirénázó mentő vitte el a helyszínről. Ennek az lett a következménye, hogy begipszelték a lábát, most pedig közölték vele, hogy el kell hagynia Dominikát. Az orvosi jelentés alapján ugyanis 6-8 hét a gyógyulás, utána pedig több hetes rehabilitáció vár a vloggerre. 

Nagy Dani megtörten nyilatkozott a kiesés után:

„Ez most egy nagyon nagy csalódás számomra. Szerencsére mindig előjönnek a pozitív gondolatok, és már most eszembe jutott, hogy mennyi mindent kaptam ettől az egésztől. Ez rengeteg kis összetevőből tevődik össze, gondolok itt a pályákra, a csapatomra, az ellenfeleimre, Lacira, és mindazokra, akik a háttérben dolgoznak. Szeretve voltam, és rengeteget kaptam” – mondta a kiesés után Nagy Dani, aki már alig várja, hogy találkozzon a családjával.

nagy dani exatlon

Nagy Dani távozott (Fotó: TV2)

Ez történt még az Exatlonban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top