nlc.hu
Család
A legszürreálisabb buli, ahol mindenkiből kettő van

A legszürreálisabb buli, ahol mindenkiből kettő van

Először rendeztek ikernapot a hétvégén Budapesten. A szervezők nagy fába vágták a fejszéjüket: szeretnék létrehozni az első magyar ikerregisztert, amelyben reményeik szerint az összes magyar iker szerepel majd.

Pár héttel ezelőtt nagy sikert aratott riportunk, melyet abban az iskolában készítettünk, ahol 29 gyerekből 12-nek van ikertestvére. Hiába, az ikreket mindenki különlegesnek látja, sokan a természet csodájaként tekintenek rájuk. El lehet képzelni, milyen különleges esemény egy ikertalálkozó vagy éppen egy ikernap.

Az első budapesti ikernapot most hétvégén rendezték meg. A rendezvény szervezői dr. Tárnoki Ádám és dr. Tárnoki Dávid, akik maguk is egypetéjű ikrek, és az ikrekkel kapcsolatos genetikai kutatások ismert arcai idehaza – évek óta dolgoznak az első magyar ikerregiszter létrehozásán – mondták el a Fókusznak.

Magyarországon becslések szerint 130 ezer iker él. A cél, hogy mindenki bekerüljön a rendszerbe, és minél több ikerpárt sikerüljön bevonni a kutatásokba.

Az ikerregiszterbe a jelentkezés önkéntes. Bármilyen életkorú egy- és kétpetéjű ikerpár jelentkezését várják a kutatók – gyerekekét is. A regisztrált ikerpárt aztán értesítik, ha olyan jellegű vizsgálat folyik, mely őket érinti. A vizsgálatok ingyenesek, a részvétel önkéntes.

Az ikervizsgálatok fontos információt adnak a betegségek genetikai és környezeti tényezők által befolyásolt részeiről. Minél többen vesznek részt a kutatásokban, annál teljesebb képe alakulhat ki a témáról az orvostudománynak. Tárnokiék vizsgálatai jelenleg többek között szív-, érrendszeri és légzőrendszeri kutatásokra fókuszálnak.

Nem a Tárnoki testvérek egyébként az egyetlen ikerpár a hazai ikerkutatásban. Kolléganőjüknek, Dr. Métneki Júliának és Melicher Dórának is van például ikertestvére. Dóra elmondta, azon túl, hogy mindannyiukat hajtja a tudományos kíváncsiság, hogy minél többet megtudjanak az ikrekről, ők a téma igazi szerelmesei.

Olvass még ikrekről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top