nlc.hu
Aktuális
Temetőfosztogatót fogtak Bonyhádon

Temetőfosztogatót fogtak Bonyhádon

A rendőrök előállították a 43 éves férfit, aki mécseseket, valamint művirágokat lopott egy bonyhádi temetőből.

A Bonyhádi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy bonyhádi férfi ellen. Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, mert 2016. március 10-én 9 óra 45 perc körüli időben egy bonyhádi temetőben egy férfi a sírokról különböző tárgyakat tulajdonított el. Az egyenruhások intézkedés alá vonták a 43 éves helyi férfit, aki beismerte, hogy már több alkalommal tulajdonított el a sírokról mécseseket, művirágokat, valamint kisebb kegyeleti tárgyakat – számolt be a police.hu.

A rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte, szabadlábon védekezhet.

Az ügyben a további eljárást a Bonyhádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top