Maradandó sérülést okozott egy szurkolónak egy focista tavaly egy másodosztályú focimeccsen, közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
A vádiratban foglaltak szerint a vádlott 2020 októberében játékosként vett részt egy megyei II. osztályú labdarúgó mérkőzésen. A második félidőben történt lecserélését követően a kispadon tartózkodott, és a pályán történtek miatt szóváltásba került az egyik vendég szurkolóval.
A vita során egy 7,5 deciliteres műanyag palackkal, nagy erővel fejbe dobta a tőle pár méterre álló szurkolót. A palack a sértettet a bal szeménél találta el, és felsértette szaruhártyáját. A szerencsétlen kimenetelű dobás következtében a szurkoló a sérült szemére megvakult.
A Fonyódi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a büntetett előéletű férfival szemben.
Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a garázdaság miatt korábban már felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt vádlottal szemben előkészítő ülésen történő beismerése esetére három év börtönbüntetést, három év közügyektől eltiltást és három év sportrendezvények látogatásától való eltiltást indítványozott.
(Kiemelt kép: ügyészség)