nlc.hu
Egészség
Majmokon már bevált az ebola elleni gyógyszer

Majmokon már bevált az ebola elleni gyógyszer

Rendkívül ígéretes az az új, ebola elleni gyógyszer, melyet Kanadában fejlesztettek ki. Akár a vírus több törzse ellen is hatékony lehet.

Meggyógyította az ebolavírussal fertőzött majmokat egy két fehérjéből álló új, kísérleti gyógyszer. A MIL77E nevű szert az ebolavírus elleni egyik legígéretesebb oltóanyagjelölt, a már embereknél is sikerrel alkalmazott ZMapp alapján állították elő. A ZMapp három fehérjéből áll, amelyek a vírus felületén megkapaszkodva gátolják a kór további fejlődését. Ennek a szernek az alkotóelemeit dohánycserjékben tenyésztik ki.

Hsziangkuo Csiu, a kanadai közegészségügyi hivatal nemzeti mikrobiológiai laboratóriumának munkatársa elmondta, az új vakcinakoktélhoz két, úgynevezett monoklonális antitestet használtak csak. A harmadik alkotóelemet (4G7) nehéz előállítani, és nincs is annyi hozama, mint a másik kettőnek, továbbá a kezelés költsége is csökkenne, amennyiben az új szer sikeresnek bizonyul.

Majmokon már bevált az ebola elleni gyógyszer

A ZMapp-et az amerikai Mapp Biopharmaceutical Inc. gyártja, ám a szer három összetevőjéből kettőt eredetileg a kanadai laboratóriumban, a harmadikat pedig az amerikai hadsereg fertőző betegségekkel foglalkozó orvostudományi kutatóintézetében állították elő.

A mostani vizsgálat során Csiu és kínai kollégái módosított kínai törpehörcsög-petesejtekben állítottak elő 13C6 és 2G4 antitesteket, és az ezekből készített szer mind a három ebolás majmot meggyógyította a megfertőzésüket követő harmadik napra. Az ugyanezen alkotóelemek dohánycserjékben kitenyésztett változataiból készített szer azonban a háromból csak két majomnál volt hatásos.

“Ez az eredmény rendkívül izgalmas” – mondta Csiu, rámutatva, hogy a ZMapp csupán az ebolavírus zaire-i törzse ellen hatékony. A kutató szerint a MIL77E szert át lehet alakítani úgy, hogy az ebolavírus más törzsei ellen is hatásos legyen.

Az ebolavírus ellen jelenleg nincs jóváhagyott gyógyszer, sem oltóanyag.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top