Hamlet, a vikingek és Hans Christian Andersen hazája, Dánia a világ 156 országa közül találtatott a legboldogabb nemzetnek. A kutatást az ENSZ végezte, olyan mutatók alapján, mint az emberek egészsége, az egészségügyi ellátás színvonala, családi kapcsolatok, munkahelyi biztonság, politikai szabadság, vagy a korrupció mértéke.
Az 5,6 milliós dán lakosság elégedett az egészségüggyel, az oktatással és a fizetésekkel is. Biztonságban érzik magukat a munkahelyükön, és attól sem félnek, mi lesz, ha elveszítik az állásukat, ugyanis bíznak az állami segítségben. Panaszok egyedül a magas adókra érkeztek.
Hogy hogyan fogalmazzák meg maguk a dánok boldogságuk forrását? Knud Christensen, 39 éves szociális munkás szerint az ország népe biztonságban érzi magát, kicsi a korrupció, nem történnek természeti katasztrófák vagy megrázó tragédiák.
Egy egyetemi professzor, Karee Christensen pedig a dán emberek mentalitásában látja a boldogságuk forrását: szerinte a dánok elégedettek azzal, amijük van, és nincsenek szürreális elvárásaik.
Christian Bjoernskov, egy gazdasági egyetem tanára pedig úgy látja, a dán emberek közötti összefogás és bizalom is a boldogságuk alapköveit jelentik.
A legboldogabb nemzetek listáján Dániát Svájc, Izland és Norvégia követik. Ezután jön Finnország, Kanada, Hollandia, Új-Zéland, Ausztrália, majd Svédország.
Forrás: Mashable