nlc.hu
Gasztro
A menzareform szabályainak megszegése miatt bírságoltak

A menzareform szabályainak megszegése miatt bírságoltak

Ellenőrizte az ÁNTSZ a menzareform szigorú szabályainak betartását. Kevés intézménynél találtak hibát, ezekre súlyos bírságokat szabtak ki.

Tavaly szeptember 1. és december 31. között összesen 1141 közétkeztető főzőkonyhán ellenőrizték a menzareform szabályainak betartását, ám mindössze három esetben szabtak ki bírságot, melyek összege 650 ezer forint volt – tudta meg a Magyar Nemzet Szentes Tamás országos tiszti főorvostól.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adataiból kiderül: az országban 921 oktatási-nevelési és 220 egészségügyi-szociális intézmény konyháján ellenőriztek, 1291 esetben.

Annak ellenére, hogy a kormányhivatalok számos képzést tartottak, sok helyen továbbra is bő olajban sütnek, kevés halat szolgálnak fel, és nem adnak elegendő tojást. Emellett az óvodásoknak disznózsírral is készítettek ételeket, ami szigorúan tilos. Egy óvodában ezért 150 ezer forintos bírságot kaptak. Ennél jóval magasabb, 400 ezer forintos bírsággal sújtották viszont azt az intézményt, ahol a közétkeztető nem gondoskodott a diétás menüről.

Szentes Tamás szerint azonban általánosságban elmondható, hogy azokon a helyeken, ahol a szolgáltatók idejében megkezdték a felkészülést, ott a szeptemberben kezdődött menzareformot pozitívan fogadták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top