nlc.hu
Egészség
Elfogták az SZFE-maszkos nő támadóját

Elfogták a férfit, aki késsel megsebezte az SZFE-maszkos nő arcát Csepelen

Az SZFE-maszkos nő 37 éves feltételezett támadóját nyolc órán belül elfogták a rendőrök.
Free SZFE-masz

Mint arról beszámoltunk, csütörtökön reggel egy férfi késsel megsebezte egy nő arcát egy csepeli buszon. A Telex információi szerint vélhetően azért, mert a nő a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és korábbi oktatóival szolidaritást vállaló Free SZFE maszkot viselte.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény felderítésére nyomozócsoportot hozott létre, és az elkövető felkutatására hajtóvadászatot indított. A rendőrség a honlapján most közölte, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit pár órán belül azonosították, Ó. Bence ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A rendőrök nyolc órán belül elfogták a 37 éves férfit, elszámoltatása folyamatban van. Közösség tagja elleni erőszak bűntett és súlyos testi sértés kísérlet bűntett gyanúja miatt indult eljárás.

Karácsony Gergely főpolgármester korábban „aljas és gyáva tettnek” nevezte a történteket. A Facebookon azt írta: „Semmiféle nézetkülönbség nem lehet indok az erőszakra. Legyen ennek vége már! Ne azt keressük állandóan, ki kezdte, kinek a hibája, hanem, hogy miként lehet kirángatni ezt az országot ebből a szörnyűséges gyűlöletspirálból.”

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Facebook/SZFE HÖK)

Hasonló támadások:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top