Április 14-én és 15-én lesz a beiratkozás a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) tartozó általános iskolákban. Április 14-én, csütörtökön 8 és 19, míg április 15-én, pénteken 8 és 18 óra között várják a szülőket az intézmények.
Ezeket kell vinni
A beiratkozáshoz a szülőknek mindenképpen vinniük kell a gyermek nevére kiállított személyazonosítót, a lakcímet igazoló hatósági igazolványt, valamint az iskolaérettséget tanúsító igazolást. Ez utóbbit az óvodából vagy a szakértői bizottságtól kapja meg a gyermek.
A beiratkozás időpontjában arról is nyilatkozni kell, hogy hittan vagy erkölcstan oktatást választanak a gyermeküknek. Az általános iskola köteles minden, a felvételi körzetében életvitelszerűen lakó tanulót felvenni – hívták fel a figyelmet.
A központ közleményében kitért arra is, hogy abban az esetben, ha még marad szabad férőhely, előnyben kell részesíteni a hátrányos helyzetű (HH) gyermekeket. A HH és a sajátos nevelési igényű gyermekek felvétele után a különleges helyzetű tanulók nyerhetnek felvételt a fennmaradó helyekre. Közéjük tartoznak azok, akiknek a szülője, testvére tartósan beteg vagy fogyatékkal élő, akiknek a testvére már az adott iskolába jár, a szülő az intézmény körzetében dolgozik, illetve a lakóhelye egy kilométeren belül található.
Ha az általános iskola helyhiány miatt nem tudja teljesíteni az összes felvételi kérelmet, akkor a jogszabályban rögzített sorrendnek megfelelően sorsolást tart, amelyre minden érintettet meghív.
A szülőknek szabad választásuk van abban, hogy melyik iskolába íratják be a gyermeküket – jelezték.
A szülők a felvételről szóló tájékoztatást vagy az elutasításra vonatkozó határozatot április 29-ig megkapják írásban. Amennyiben a gondviselő nem ért egyet az iskola döntésével, kérelmet nyújthat be az igazgatónak, aki azt továbbítja a tankerülethez. A fellebbezést a tankerületi igazgató 21 napon belül elbírálja, és ennek eredményéről értesíti a szülőt. Felhívták a figyelmet arra is, hogy minden szülőnek kötelessége a tanköteles korú gyermekének beiskolázása. Amennyiben további segítségre van szükség, minden szülő bizalommal fordulhat intézményekhez és a tankerületekhez – olvasható a Klik közleményében.