nlc.hu
Aktuális
Halálba rohanó szenvedély

Halálba rohanó szenvedély

Zseni, mítosz, tragédia. Mintha egymásba kapaszkodnának ezek a szavak. Akikben pedig egyesülnek, gyakran csak néhány villanásnyit engednek magukból a világnak.






Körhinta
Vagy a világ engedi csupán rövid ideig ragyogni őket? Huszonhét évesen, feleségével együtt, holtan találták. Hamletet már nem játszhatta el, de néhány film, például a Körhinta még őrzi a perzselő tekintet, amelyben keveredik születés, halál, fény és árnyék. Hallottam én is, persze, mint annyian: élt egy őstehetség, úgy fél évszázada, ragyogott egy csillag a magyar színművészet egén. Amikor születtem, ő húsz éve nem élt már. Nevezik tragikus sorsú zseninek – távoli, misztikus szavak. Aztán újból megnéztem a Körhintát – kimerevítettem a képet – és hosszú percekig bámultam egyetlen pillanatot, Soós Imre arcát, amikor a film Mátéjaként megtudja, hogy szerelmét, Marit elveszik tőle. Minden ott sűrűsödött félelmetesen, igazian, megrázóan. Csupán ennyi kellett, hogy a mítosz valósággá váljon.







Lúdas Matyi
Lúdas Matyi a nagyvárosban


Szinte látja maga előtt az ember az alig tízéves, maszatos parasztfiút, ahogy szájtátva bámulja élete első mozifilmjét, és talán először megjelenik szemében az a híres-nevezetes, semmi máshoz nem hasonlítható csillogás: attól a perctől tudta, neki színésznek kell lennie. A szegény balmazújvárosi zsellércsaládból származó “hóbortos parasztfiú” – ahogyan ő beszélt magáról – 1946-ban, tizenhét évesen, a Színművészeti Főiskolára való felvételi napján járt először a fővárosban. Sokáig bolyongott, szégyellt útbaigazításért kérdezősködni, végül aztán úgy feltörte a csizma a talpát, hogy anélkül állt a vizsgabizottság elé. Így, csupasz, sáros lábbal szavalta el Petőfi: Szülőföldemen című versét olyan színészóriások előtt, mint Gobbi Hilda, Somlai Artúr és Bajor Gizi. Rögtön beleszerettek. Gobbi már akkor különösen szívébe zárta: tőle kapott cipőt, nadrágot, hogy megfelelően jelenhessen meg a főiskolai próbákon. Első filmszerepét már 1948-ban eljátszotta a Bán Frigyes rendezte Talpalatnyi Föld-ben, majd az egész országot meghódította sugárzó mosolyával, mindenre éhes szemeivel, mezítlábasan, ingben, gatyában: azt mondták, mintha Fazekas Mihály személyesen őt szánta volna Lúdas Matyijának. Egyik feladat jött a másik után: Dalolva szép az élet, Civil a pályán, Állami Áruház, Liliomfi… Dolgozott Keleti Mártonnal, Makk Károllyal, játszott Gózon Gyulával, Feleki Kamillal, Latabár Kálmánnal, Dajka Margittal és Ferrari Violettával, akibe az ő végletesesen szenvedélyes módján bele is szeretett.







Rómeó és Júlia
Bánatos pozitív hős, szárnyaló Rómeó


De egyre jobban nyomasztották a sikerrel érkező terhek is, idegennek érezte magát a nagyvárosi művészvilágban. Hogyan ismerte volna ő Tolsztojt, Moliére-t, Maupassant-t, amikor jó, ha az egy Petőfit olvashatta a faluban! “Magam vagyok, és nem elég művelt ezekkel szemben” fakadt ki egyik húgának írt levelében. Érezni kezdte, beskatulyázzák a munkás-paraszt hős szerepébe. Szigethy Gábor így idézi az egyre inkább rosszkedvű színészt visszaemlékezésében: “Lassan, de veszedelmesen kialakult az úgynevezett Soós-figura: egy bárgyú, mosolygó pozitív hős, aki mindig vízparton sétál, mindig holdvilágnál, mindig énekel egy érzelmes dalt, egyik filmben sem csókolja szájon a szerelmét, viszont mindegyik filmben sportol, természetesen kiválóan, mindegyikben esztergál, mindig nagyszerűen, és a végén újít, valamint kicsit makacskodik, de megérti és követi a párt bátorító, jó útra térítő, okos szavát.”

Mindemellett azonban ott volt a színház, a klasszikusok, egy másik világ. A budapesti forgatásokkal párhuzamban 1952-től Debrecenben játszott, ahol végre fölfedezték benne az igazi színészt. Itt kapta meg élete talán legnagyobb szerepét (és még hány ilyen várt volna rá…), Shakespeare Rómeóját. A darab rendezője, Vámos László, aki nemcsak Soós Imre, de Rómeó karrierje csúcsaként emlegette az alakítást, így írt róla: “Színészetének varázsa a “nagyon”-ban volt: tudott nagyon szeretni, nagyon gyűlölni, nagyon szenvedni, már-már nem is emberi, hanem skakespeare-i mértékkel mérve, fehér izzásban.”

A magyar Gerald Philippe. Így emlegette az egyik francia lap 1955-ben, a Körhinta cannes-i bemutatója után. Óriási volt a siker, amelyben persze nagy szerepet játszott egy tiszta arcú, sugárzó tehetségű főiskolás lány is. Törőcsik Marinak ez volt élete első filmszerepe: “Elég volt belekapaszkodnom Imre tekintetébe, és máris tudtam, hol a helyem. Elámultam, amikor megnéztem a Lúdas Matyiban: ő már főiskolás fejjel, tapasztalatok nélkül is azonnal, mindent tudott. Valahogy így született. Kivételes tehetség, elbűvölő ember volt, egy tüneményes, varázslatos pacák. Hihetetlen II. Richard vagy akár Hamlet lehetett volna…”


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top