nlc.hu
Aktuális
Tisztább a kórház, ha ellenőrzik a takarítókat

Tisztább a kórház, ha ellenőrzik a takarítókat

Az ellenőrzések miatt 20 százalékkal javult a takarítás minősége egy budapesti kórházban. A tisztaság mértéke javult, a körülmények nem.

Bodnár Attila, a budapesti Bajcsy-Zsilinszky kórház főigazgatója egy rendezvényen azt mondta, a kórházban négy osztályon UV-lámpával ellenőrizték a takarítás minőségét, az adatokat pedig megosztották a takarítókkal, majd folyamatosan figyelték a változásokat. A főigazgató szerint az ellenőrzés előtt elkeserítőek voltak az eredmények. Az ellenőrzések miatt viszont 20 százalékkal javult a napi takarítás minősége az intézményben, és ezáltal csökkent a fertőzések aránya is.

A Magyar Nemzet kérdésre válaszolva a főigazgató azt mondta, nem vettek fel több takarítót, és bár fertőtlenítőszerre többet költenek, ez még mindig olcsóbb, mint azok az antibiotikumok, amelyekkel gyógyítják a fertőzést elkapott betegeket. Megjegyezte, hogy ezekbe a fertőzésekbe bele is lehet halni.

Ezzel egy időben több beteg arról számolt be a lapnak, hogy a legtöbb kórházban sem fertőtlenítő, sem szappan, több helyen még vécépapír sincs.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top