nlc.hu
Baba
Tényleg jobban szeretik az anyák az elsőszülött gyerekeket?

Tényleg jobban szeretik az anyák az elsőszülött gyerekeket?

A szülők kétharmada elismerte, hogy egyik gyerekét jobban szereti a többinél. Az elsőszülött lenne az?

Senki nem ismeri be szívesen, de ha hihetünk ennek a kutatásnak, az édesanyák háromnegyede és az édesapák 70 százaléka vallotta azt, hogy egyik gyerekét jobban kedveli a másiknál.

Sokáig azt sejtették, hogy mindig a kisebb gyerek a szülők szíve csücske, de most úgy tűnik, ez egyáltalán nem biztos, hogy igaz. Noha a felmérésben részt vevő szülők azt már nem árulták el, melyik a preferált gyerek, az utódok egyértelműen arra panaszkodtak, hogy az elsőszülöttek kapják a több figyelmet és szeretetet. Ez persze nem tesz jót a kisebbek önbecsülésének.

Tényleg jobban szeretik az anyák az elsőszülött gyerekeket?

A szociológusok szerint mindössze arról van szó, hogy az első gyerek – aki többnyire elsőként tapossa ki az utat – egyszerűen magabiztosabb és asszertívebb. Egy másik kutatás szerint ez egyébként a kisebbekre is jó hatással lehet – állítólag intelligensebbek azok a gyerekek, akiknek van idősebb testvérük.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top