nlc.hu
Baba
Mindhárom gyermekük meghalt a lelőtt maláj gépen, most kislányuk született

Mindhárom gyermekük meghalt a lelőtt maláj gépen, most kislányuk született

"Violet a bizonyíték arra, hogy a szeretet mindig erősebb lesz, mint a gyűlölet" – közölték a szülők kislányuk születése után.

Két évvel azután, hogy mindhárom gyermeküket elvesztették az Ukrajna fölött lelőtt MH17-es katasztrófájakor, Anthony Maslinnak és feleségének, Marite Norrisnak kislánya született. Violet May Maslin május 10-én jött világra teljesen egészségesen, szülei pedig úgy ünneplik őt, mint a szeretet diadalát a gyűlölet fölött. 

“A kislányunk a bizonyíték arra, hogy a szeretet mindig legyőzi a gyűlöletet” – áll abban a közleményben, amit a Maslin házaspár tett közzé lányuk születését követően, csütörtökön. “Amióta a gyerekeink meghaltak, fájdalom az életünk. Csak Violet érkezése és az jelent némi vigaszt, hogy tudjuk, a gyermekeink örökké velünk lesznek.”

Kislánya született a házaspárnak, akinek mindhárom gyermeke meghalt a lelőtt maláj gépen

A házaspár három gyermeke, a 14 éves Mo, a 12 éves Evie és a 10 éves Otis, 2014. július 17-én vesztette életét, mikor a Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát lelőtték Ukrajna fölött. A tragédiát követően indult vizsgálat kiderítette, hogy a repülőgépet egy, az oroszpárti szakadárok által kilőtt föld-levegő rakéta robbantotta fel.

Kislánya született a házaspárnak, akinek mindhárom gyermeke meghalt a lelőtt maláj gépen

“Mind a négy gyermekünket ugyanannyira szeretjük” – írták közleményükben a szülők, majd hozzátették, biztosak benne, hogy Violet némi reményt és boldogságot csempész majd az életükbe, ami eddig javarészt a gyászról szólt. “A családunk egy számunkra messzi háború ártatlan áldozata. A gyerekeinket vadidegen emberek haragja ölte meg. De nincs a világon olyan gyűlölet, ami erősebb lehet annál a szeretetnél, amit a gyermekeink iránt érzünk majd mindig.”

Olvass még több cikket a maláj gépről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top