nlc.hu
Sztárok
Eurovízió 2016: ő Freddie szerelme

Eurovízió 2016: ő Freddie szerelme

Freddie szerelme, Dóra egy hatalmas magyar zászlót lengetve szurkolt az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjén.

 Dóra, a fiatal táncoslány és Freddie 2014 év végén a Rising Star című TV2-s tehetségkutatóban ismerkedtek össze. “Eleinte csak jóban voltak, hiszen akkor még mind a ketten párkapcsolatban éltek. Freddie végül januárban szakított az akkori barátnőjével, majd nem sokkal később Dóra is szingli lett. A fiatalok a Rising Star után is tartották a kapcsolatot, a barátságból pedig szépen lassan szerelem lett” – mesélte a Blikknek egy neve elhallgatását kérő személy.

Dóra mindenben támogatja szerelmét, s amikor a munkája engedi, ott szurkol neki minden nagy fellépése helyszínén. Stockholmban azért nem tudott végig jelen lenni, mert  múlt vasárnap a Nagy Duett színpadán több produkciót is színesített kollégáival, így csak az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőre tudott kiutazni.

Dóra egyébként főszerepet kapott Freddie Neked nem kell című klipjében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top