nlc.hu
Aktuális
Pukli Istvánék a korábbinál nagyobb tüntetésre készülnek

Pukli Istvánék a korábbinál nagyobb tüntetésre készülnek

Pukli István szerint nem hozták meg a várt eredményeket az oktatási minisztériummal folytatott tárgyalások, ezért a Tanítanék Mozgalom újabb, a korábbiaknál nagyobb pedagógustüntetésre, demonstrációkra készül.

Ismét demonstrációra készülnek a pedagógusok, akik “tanévzárón” tervezik értékelni az elmúlt hónapok eseményeit. Pukli István a tüntetés programja még nem osztotta meg, hiszen az nem publikus, de több lesz annál, mint hogy újra felolvassák a követeléseiket.

“Próbálkozunk egészen addig, amíg nem jutunk eredményre” – mondta a Tanítanék Mozgalom vezető alakja, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, aki szerint továbbra is türelemmel kell folytatniuk a harcot. A minisztérium tervezett átalakításai még több pedagógust háborított fel, ezért ősszel mindenképpen nagyobb pedagógustüntetéseket terveznek.

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom másik vezetője szintén megerősítette, a Civil Közoktatási Platformmal közösen a nyári szünet idején is folytatják a megkezdett a munkát – hangzott el az ATV műsorában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top