nlc.hu
Otthon
Nyitásra készül a strand Lupa-tónál

Ingyenes héttel nyit a strand a Lupa-tónál, védettségi igazolvány sem kell

Május 19-ére nyithatja meg a kapuit a Lupa Beach, ahova pár napig belépőt sem kell venni.

Május 19-én megnyílik a Lupa Beach, és az első hét napon, amibe a pünkösdi hosszú hétvége is beleesik, még nem kell senkinek belépőt fizetni, áll a hivatalos közleményben.

Ebben arról is írnak, hogy védettségi igazolványt sem kell majd felmutatni, mivel a Lupa-tó szabadtéri, természetes vizű strandként és sportcentrumként, valamint csak nyitott, teraszos vendéglátó egységekkel üzemel. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan járványügyi szabályok, amiket az idelátogatóknak ne kellene betartani.

A strandot most már kerékpárral is jól meg lehet közelíteni, ugyanis mellette halad el az új EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút, és ennek megfelelően bővítették a szolgáltatásokat is, egyrészt bejáratot nyitottak egy belső kerékpárúttal EuroVelo felől, ahol ingyenesen lehet a biciklivel bejutni egész a vízparton található bringás-büféig. 

Lupa Beach

Fotó: Lupa Beach

Indul a strandszezon:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top