nlc.hu
Aktuális
Hiányuk pótolhatatlan…

Hiányuk pótolhatatlan…

Hatvan éve már végét járta a második világháború, és az sem volt kétséges, hogy a visszavonuló német hadsereg elõbb-utóbb leteszi a fegyvert. Magyarországról mégis ekkor indultak a halálvonatok Auschwitzba.







Ülünk a buszban, gyönyörködünk az elsuhanó, békés tájban, néha megállunk: inni egy kávét, rágyújtani. Ha nem is beszélünk róla, tudjuk, mire gondol a másik: Rájuk. Akik lezárt marhavagonokban, étlen-szomjan tették meg a hosszú utat szülőhelyüktől kegyetlen sorsuk komor végállomásáig. Útközben nem a tájat nézték, otthoni emlékeikből táplálták fogytán lévő erejüket. A hazájukra gondoltak, amely -bármilyen fájdalmas is kimondani – elárulta őket. Mit tudnak erről a fiatalok, érdekli őket egyáltalán, hogy valójában mi történt hatvan éve? Jólesett hallani, hogy a Nemzeti Emlékezet Program felhívására közel ötszáz diák és száznál több tanár nyújtott be pályázatot, és a legjobbnak ítélt művek szerzői részt vehettek az Oktatási Minisztérium auschwitzi emléktornáján.


•

“A gettóból egy hajnalon a csendőrök kihajtottak minket az állomásra, ahol lezárható, ledrótozható, nagy vasajtós marhavagonokba tereltek minket. A vagonokat lezárták, és elindultunk Orosházán át Békéscsabára, ahonnét néhány napon belül a Tótkomlósról érkezettek egy részét útnak indították. Utólag derült ki, hogy Auschwitzban elgázosították őket.”





•

Balogh István A tótkomlósi zsidók története című könyvével jutott be az emléktúrára kiválasztott huszonöt diák közé. Ebből a kötetből választottam ki a fenti részletet, a holokausztot kislányként megélő Metuka Tzur visszaemlékezéséből. Amikor a krakkói szállodában találkoztunk a diákokkal, még a társalgást vezető Vágó István is meglepődött azon, hogy egy középiskolás fiú könyvet írt, és éppen szülővárosa zsidóságáról. Pista, aki mellesleg lapunk lelkes olvasója is, erre azt válaszolta:

– A fiatalok már nem is sejtik, hogy a régi, nagy épületek, amelyekben ma gyógyszertár, orvosi rendelő, iskola és sok más intézmény működik, egykoron zsidó családok otthonai voltak. Ők voltak azok, akik az 1800-as években létrehozták az első kereskedést, akik építették, támogatták Tótkomlóst, és akiket innét hurcoltak el. Ennek nem szabad megtörténni soha többé!




Horváth Gergő egyik nagyapja megjárta a Don-kanyart, a másik Lengyelországban amerikai fogságba esett, és így jutott el a már felszabadított dachaui táborba. Erről sokat mesélt unokájának, aki a saját szemével is szerette volna látni, milyen is az a hely, amelytől a hadifoglyok is elborzadtak. Kriszta gyakorlótanárnő egy dombóvári iskolában, és úgy érezte az utazás után, hogy neki jobban hisznek majd a növendékei, hiszen a személyes élmény sokkal meggyőzőbb a száraz tananyagnál. Mátraházi Ferenc, a tatabányai Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Középiskola tanára jubilált: századik alkalommal kísért diákokat Auschwitzba. Egy budapesti lány a nagyanyja történetét írta meg: a nagyinak ismerősök szereztek az utolsó pillanatban menlevelet, így megmenekült a deportálástól. “Ennek köszönhetem, hogy megszülettem” – mondja az unoka, aki már önként, félelem nélkül léphetett be a birkenaui tábor Halál kapuján.

•





“A kimondhatatlan nevű lengyel Oswiecimet 1939-ben csatolták a III. Birodalomhoz, ekkor lett Auschwitz, a krakkói vajdaság egykori hercegi székhelyéből. A régi kaszárnyából pedig koncentrációs tábor. Már 1941-ben hozzákezdtek a második tábor építéséhez is, Brzezinkában, ez Birkenau. Így jött létre Európa legnagyobb megsemmisítő kombinátja, ahol másfélmillió zsidót öltek meg, és minden harmadik magyar volt.”


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top