 |
– Úgy látszik, az embereknek nagy szükségük van rá, hogy foglalkozzanak a lelkükkel, még ha másokon keresztül is.
– Arra van szükségük, hogy magukkal foglalkozzanak. A mai tempót nem lehet másként elviselni. A könyvem sem a benne szereplő tíz emberről szól, hanem tíz olyan jellemvonásról, amelyek komoly zsákutcába visznek.
– Érzi, hogy sokaknak ön az utolsó szalmaszál?
– Olyanoknak, akik sok helyen kértek már segítséget. Egyfajta csodadoktornak gondolnak, de nem vagyok az. Elmondom mindenkinek, ha nem dolgozik szívvel-lélekkel önmaga változtatásán, ne jöjjön.
– Válogat a bejelentkezők között?
– Nem. Mindenki megkapja a sanszot, neki kell eldöntenie, felvállal-e, vagy sem.
– És az orvosszakma felvállalja önt?
– Kilógok a sorból, de itt az osztályon évek óta kiemelkedő munkát végzek. Ezt a főnököm tudja és értékeli.
– Függő személyiségek állítólag hajlamosak beleszeretni pszichiáterükbe.
– El se tudja képzelni, hány ilyen csaj levelét, esemesét, e-mailjét kapom. Kevés ember hisz magában mostanság, és kevesen szeretik azt, amit csinálnak. A könnyebbnek látszó utat választanák egy jó ideig, amíg rá nem jönnek, hogy másra támaszkodni illúzió.
– Az embereknek nemcsak arra van szükségük, hogy hatással legyenek másokra, arra is, hogy őket elbűvöljék. Önnek a második is megy?
– Nem arra vágyom, hogy hassanak rám, inkább olyanokat keresek, akik hasonlók hozzám szellemileg-emberileg. Nem sok ilyen van.
– Barátok mellett fontos, hogy legyen egy társ? Állandó személy, komoly, kizárólagos párkapcsolat?
– A társ mindig komoly. Ahol nem függőségi a viszony, hanem egymás segítése zajlik. Teljesen más, ha két olyan ember fogja meg egymás kezét, aki önmagában bízik, és ezáltal egészíti ki egymást. Ott nincs bukfenc, ha az egyik megrántja a vállát. Mindegy, milyen magasra, de magunknak kell feltenni a lécet. Ha csak önmagunknak felelünk, nyugodt érzésekkel mehetünk el.
– Elképzeli magát családapaként?
– Persze. Mondjuk nem lesz könnyű dolga a kölyköknek. Mindenképp el fogom mondani: amit én csinálok, az az én életem, azt te ne éld. Belőlem egy van, és belőled is. Külön utunk van. Jól kijövök a gyerekekkel, úgyhogy menni fog.
– Ez már terv?
– Nincs itt az ideje, még komoly megmérettetések előtt állok, a családalapításnak ára lenne. Annyira erős nem vagyok.
– Azt tudja már, kihez kötődik ez a kép?
– No comment, és itt kezdődnek a játszmák. Az előbb az a pici gondolkodási idő arról szólt, maradjak meg az udvarias hangnál, vagy küldjem el a fenébe.
– Azt mondta, kérdezni lehet, legfeljebb nem válaszol. Tudnom kellett, az ön számára hol kezdődik a védett terület.
– Megkapta, amit akart. Ügyesen manipuláló ember. Elesettnek, halknak mutatja magát, közben egy domináns nő rejtőzködik az álarc mögött.
– Csak provokál. Ez is a módszeréhez tartozik.
– Nem viszek szerepet. Figyelek arra, akivel beszélgetek, érzem a hullámait.
– Becsületére legyen mondva: önmagát is analizálja. Mint nyilatkozta, érzelmileg labilisnak, antiszociálisnak, narcisztikusnak tartja magát.
– Nem akarok sablonokban gondolkodni. Ha definiálni kellene magam, azt mondanám, kereső vagyok. Az utamban pedig benne van a boldogság.
– A végén, vagy már útitársként is?
– Az a cél.
– Tehát jelenleg nem boldog ember.
– Nem, bár jó úton haladok afelé.
– Meg tudja fogalmazni, mi hiányzik?
– Semmi. A bizonyosság, hogy ami most megvan, mindig velem lesz. Abban a pillanatban, hogy azt mondanám, minden okés, elkezdenék virítani a babérjaimon, és nincs tovább fejlődés.
– Nincs, amit el akar hagyni? Rossz tulajdonság, gyengeségek
– Nem rajtam múlik. Az adottságainkat halálig visszük magunkkal. Legfeljebb törekedhetünk rá, hogy ne kövessük el újra és újra ugyanazokat a hibákat.
– Vannak visszatérő csapdahelyzetei?
– Persze, vannak, de ha rosszat lépek, nagyon gyorsan felismerem, és képes vagyok visszafordulni. Sorolhatnám az ismerős helyzeteket.
– Sorolja.
– Hiúság, önzés, menekülés.
– Állítólag gátlásos gyerek volt.
– Rám sem ismerne.
– Egy pszichiáter azt mondhatná, túlkompenzál.
– Nem sokat számít, hogy egy pszichiáter mit mond, mit nem. A barátok. Azok igen.
