 |
– Igen.
– Dobja el. A spontaneitás a lényeg.
– Sosem kérdéseket írok, csak vázlatot.
– Jó. Akkor azt tudja fejből. Én meg villámgyorsan tudok majd nemet mondani.
– Ha kényelmetlen a kérdés?
– Egyértelmű. A magánszférám nem tartozik senkire. Bulvárszereplőnek hisznek, de nem vagyok az. Orvos vagyok.
– Milyen kedvében van?
– Leginkább a fáradtság dominál. Alig várom, hogy eltűnjek egy időre.
– Munkamániásnak tartják.
– Egy ideig nem tudtam nemet mondani, de most annál inkább, amióta rájöttem, hogy én is ember vagyok. És hiába gondolják, hogy én fogom megváltani mások világát. Mindenki váltsa meg a sajátját. Egy időre felfüggesztem a kórházi működésemet.
– Mi a fontosabb, ami átveszi a helyét?
– Én.
– Megviseli érzelmileg, hogy folyamatosan emberi drámák részese?
– Inkább segít az önismeretben. Én megmutatom, mit érdemes tenni egy adott konfliktushelyzetben, ő megtanítja nekem mindazt, amit már valahol tudok, de megerősítésre vár.
– Mit a legnehezebb megtanulni?
– A megtartást. Azt nagyon kevesen tudják. Fiatalon könnyű elérni akármit, az igazi feladat annak megtartása.
– Mi az, amiről tudja, meg kell tartania?
– Méltóság, tisztelet, őszinteség. Inkább úgy fogalmaznék: amire törekszem, hogy megtartsam. Nem szeretem a kell szót, abban mindig benne van az erőszak.
– Úgy érti, hogy erőszakellenes?
– Csak azokkal szemben alkalmazok agresszív kommunikációs technikát, akik manipulálnak.
– Akkor a tévéműsor vendégeinek mindegyike manipulátor. Mi okuk lenne rá?
– Menekülnek. Általában önkéntelenül, néha tudatosan. Kifogásokat keresnek, átverik magukat. Aki nem tudja belső ábécéjét, nem képes megoldani a konfliktusait.
– Vajon miért kívánják oly sokan átélni a lelki terrort a tévészerepléssel?
– Az egyik csoport az exhibicionistáké. Be szeretnének kerülni a tévébe. Mások
le akarnak győzni. Majd megmutatják a Csernusnak. Mások bosszút akarnak állni valakin, erre használnák fel a médiát. Na, ezeket villámgyorsan leállítom. Megint mások önvallomást tesznek, mert úgy érzik, nem figyelnek rájuk. Érdekes réteg.
– Olykor úgy tűnik, mintha szeretnék a saját pszichés problémáikat.
– Nem, csak orrvérzésig szeretik sajnáltatni magukat. A felelősséget áthárítani.
– Nem unja még őket?
– Miért unnám? Szeretem csinálni. A hippokratészi esküben ígéretet tettem arra, hogy a bajba jutott embereket a legjobb tudásom szerint segítem. (A doktor telefonja megcsörren, a beszélgetés hangjai kiszűrődnek: láttam önt a televízióban, szeretnék kezelésre jelentkezni )
– Kinyomozzák a számát?
– A fenét. Fenn van a neten. Az hív fel, aki akar. Aki mer! Az utcán is rengetegen felismernek, visszaköszönök, egy mosoly
– Mosolyog rájuk?
– Ők mosolyognak.
– Ja.
– Visszamosolygok, na mit szól? Tudok mosolyogni is. De az intim zónám egy része eltűnt a tévézés miatt, ez kétségtelen.
– Megbánta?
