nlc.hu
Utazás
Debrecen: a rendőrség udvarára zuhant egy autó

Debrecen: a rendőrség udvarára zuhant egy autó

Az egyik utast feszítővágóval tudták kiszabadítani az összeroncsolódott autóból.

Kedden késő este a Debreceni Rendőrkapitányság udvarába zuhant egy kocsi egy felüljáróról. A helyi tűzoltóság emberei a katasztrófavédelem irányításával, feszítővágóval szabadították ki a járműbe szorult férfit, aki társáival ellentétben nem tudott kiszállni az összeroncsolódott autóból, olvasható a katasztrófavédelem beszámolójában

A rendőrség tájékoztatása szerint az autót egy 22 éves férfi vezette, aki a balesetet követően az egyik utassal megpróbált elmenekülni a helyszínről hátrahagyva az autóban utazó harmadik személyt. A rendőrök perceken belül elfogták a két férfit, és mint kiderült, a sofőr soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, az autót a munkahelyéről hozta el a munkáltatója tudta nélkül. 

A Debreceni Rendőrkapitányság a 22 éves járművezetőt engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési őrizetbe vette, valamint közúti közlekedési baleset gondatlan okozása vétség és jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellene. A hatóság a segítség nyújtás elmulasztása bűntett megvalósulását is vizsgálja mindkét férfi esetében.

Kapcsolódó cikkek:

Mélybe zuhant egy autó a 21 méter magas felüljáróról, túlélte a sofőr

Lezuhant a felüljáróról a motoros, csodával határos módon túlélte

tűzoltóság

Fotó: Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top