nlc.hu
Család
Titkok övezik az 1 hónapos lányát árván hagyó Gábor halálát

Titkok övezik az 1 hónapos lányát árván hagyó Gábor halálát

A férfi csak a kilépését intézte, amikor átugrott egy kapun, leteperték és meghalt. Hogy mi történt pontosan, azt a családja is 2 hónapja szeretné végre tudni. Gábor kislánya pedig soha nem fogja megismerni az apukáját.

Élettársát és egy hónapos kislányát hagyta maga után Gábor, aki egy dulakodás után vesztette életét április elején. A férfi pont a kilépését intézte egy ózdi gyárban, amikor szemtanúk szerint a földre rántották, és többen rátérdeltek írja a Bors. A konfliktus állítólag azért robbant ki, mert Gábor illetéktelenül hatolt az üzem területére (átugrott egy kerítésen). Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lapnak elmondta, hogy halált okozó testi sértés gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folyik eljárás.

A lap úgy tudja, hogy jelenleg is zajlanak a szakértői vizsgálatok, ezek eredményére vár a rendőrség. Ezek közé tartozik az igazságügyi boncolás is.

Csakhogy a lapnak nyilatkozó egyik családtag állítja: a boncolás már rég megtörtént, az eredmény is megvan, csakhogy arról a család nem tud semmit. A férfit eltemették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top