nlc.hu
Család
Ugyanazon az egyetemen diplomázott, ahol születésekor hagyták

Ugyanazon az egyetemen diplomázott, ahol születésekor hagyták

A 31 éves Jillian azt mondja, egyetemi évei alatt igyekezett kizárni a születése körülményeit. Csak arra koncentrált, hogy megvalósíthassa álmait.

“Hihetetlen, hogy végül sikerült. Ráadásul éppen azon az egyetemen, ahol három évtizeddel korábban az életem kezdődött” – nyilatkozta az ABC News amerikai hírcsatornának Jillian Sobol, aki a közelmúltban szerzett diplomát a San Franciscó-i állami egyetemen. A riportereknek elárulta, 31 évvel korábban az egyik alagsori mosókonyhában jött világra.

“Anyám másodéves hallgató volt, és mint kiderült, végig titkolta a terhességét. Nemcsak a családja, de még apám előtt is. Teljes titokban szült meg azon a novemberi estén, majd mikor felsírtam, egy kartondobozba fektetett és sorsomra hagyott.” Jillian azt mondja, az újságcikkekből tudta meg, hogy az életét két másodéves hallgatónak köszönheti, akik – miután rátaláltak – azonnal értesítették a mentőket.

Miközben a kis Jilliant a kórházban ápolták, akkor még Jane Doe baba néven, a rendőrség nyomozást indított a szülőanyja kiléte után. Csak hónapokkal később derítették ki, hogy egy ápolónak készülő, másodéves fiatal a gyermek anyja. “Nem emeltek vádat ellene, mert a gyermekét olyan helyen hagyta, ahol biztosan rátalálhattak” – magyarázza Jillian, aki néhány héttel a születése után Helen és Sam Sobol fogadott örökbe.

Ugyanazon az egyetemen diplomázott, ahol születésekor hagyták

“Soha egy percig sem titkolták előlem, hogy nem vér szerinti gyermekük vagyok. Sőt! Mikor elég nagy lettem hozzá, Helen maga buzdított, hogy keressem meg a vér szerinti szüleimet.” Jillian így is tett. Még a diplomaosztója előtt felkutatta édesapját, aki elárulta, Jillian születéséig fogalma sem volt róla, hogy apa lesz. “Sikerült megtalálnom anyámat is. Fel is vettük a kapcsolatot, de végül a találkozóra nem jutott még idő. A tanulmányaim befejezése volt a legfontosabb. Igyekeztem minden mást kizárni egy időre.”

A fiatal nő végül sikerrel vette az utolsó akadályt is, így – mint mondja – semmi akadálya annak, hogy megismerje édesanyját, és nekiinduljon, hogy megvalósítsa álmait.

Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top