nlc.hu
Egészség
A babakocsi lent marad, az idősek felüzennek receptért – tarthatatlan körülmények egy miskolci rendelőben

A babakocsi lent marad, az idősek felüzennek receptért – tarthatatlan körülmények egy miskolci rendelőben

Babakocsival szinte járhatatlan a dél-kiliáni körzeti rendelők épülete. Pedig hát anélkül nehezen boldogulnak a kisgyerekesek, főleg ha beteg babával érkeznek.

A hetvenes évek óta alig változott a miskolci rendelőben bármi is. Elég, ha csak hallunk a vizeletfoltos oszlopokról, na meg a szemközti dohányboltról. Az Észak-Magyarország írása szerint ráadásul a környezete is bizarr. Az esélyegyenlőség megteremtése még várat magára. Mert idősek, mozgáskorlátozottak is járnak oda. Akik már fel sem tudnak menni a lépcsőn, csak felüzennek recepért. A vége pedig sokszor az, hogy a betegek átjelentkeznek más orvosokhoz.

Az ÁNTSZ utoljára 2012-ben mérte fel állapotokat, és nem is találták megfelelőnek a körülményeket. Ennek ellenére sem történt változás. Van olyan gyermekváró, ahol két acélkeretes ablakot nem lehet bezárni, így télen is nyitva vannak. Elképzeljük, milyen jót tesz a beteg gyerekeknek a téli süvöltő huzat. Az önkormányzat most arra készül, hogy felújítson néhány rendelőt. A dél-kiliáni körzeti rendelőkben dolgozók szerint ez a rendelő nincsen a felújítandók listáján.

Anyukák, jól tudjuk, az sem megoldás, ha másra bízzátok a kicsit, amíg a babakocsit felviszitek. Mert akár így is járhattok:

A babakocsi lent marad, az idősek felüzennek receptért - tarthatatan körülmények egy miskolci rendelőben

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top