nlc.hu
Egészség
Életében először húzott bikinit a fiatal nő – 18 évet várt erre a pillanatra

Életében először húzott bikinit a fiatal nő – 18 évet várt erre a pillanatra

Lesley Miller megható Facebook-poszttal ünnepelte élete első kétrészes fürdőruháját. Évek óta gyűjtötte a bátorságot, hogy végre megmutathassa magát a világnak.

“Mostanáig rejtegettem a testemet. Azt mondogattam magamnak, egy szép napon eljön majd a perc, amikor végre kiállhatok a világ elé. Büszkén és felemelt fejjel” – írja a 21 éves amerikai nő abban a Facebook-posztjában, amit azért tett közzé, hogy barátaival együtt ünnepelje élete első bikinijét. A szívszorító írás, amiben Lesley brutálisan őszintén beszél súlyproblémáiról, a közzététele óta százezreket érintett meg. 

Nem véletlenül. Lesley ugyanis elárulta benne, hogy már hároméves korától kezdve harcban állt a testével. Eleve duci volt, mikor a világra jött, a helyzet pedig minden eltelt évvel egyre csak romlott. A szülei igyekeztek neki segíteni, a legkülönbözőbb fogyókúrákkal próbálkoztak, de végül semmi sem segített.

 

És az igazi problémát még csak nem is ez jelentette. Mikor Lesley iskolába ment, az alakja miatt a gúnyolódások, gonosz megjegyzések és bántások állandó céltáblája lett. A gimi előtt kezdte vagdosni magát, és éveken át folytatta is. Azt mondja azért, hogy megszabadulhasson a tehetetlen dühtől és fájdalomtól, amit érzett.

Vártam, hogy végre elégnek érezzem magam: elég boldognak, vékonynak és magabiztosnak, hogy kiálljak a világ elé. Amikor a testem már rendben van. De ez a pillanat, hiába tettem meg mindent, nem akart eljönni.

És Lesley most úgy döntött, nem vár tovább: 21 évesen megvette élete első bikinijét, lefotózta magát, és most egy egész világ olvassa erőt adó szavait.

 Olvass még többet testkép témában az NLCafé oldalán:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top