nlc.hu
Aktuális
Az ő fizetésük emelkedik októbertől

Az ő fizetésük emelkedik októbertől

Három ütemben, először már idén októbertől 5 százalékkal nő a bírák illetménye, majd jövő januártól és 2018 januárjától további 5-5 százalékos emelést kapnak – jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter az MTI-nek adott interjújában.

A miniszter fontosnak nevezte, hogy a bírák érezzék, megbecsülik a munkájukat. Az Országgyűlés döntése értelmében a bírósági költségvetési fejezet személyi része tartalmazza a béremeléshez szükséges forrást.

A miniszter emlékeztetett: nagyon rég volt bírói fizetésemelés, és ha a bírói fizetések nem vonzóak, a legmagasabb kvalitásúak nem ezt a pályát választják. Az igazságszolgáltatástól kiemelkedő színvonalú, felelősségteljes munkát várnak el. “A bírói pályának vonzónak kell lenni, ehhez olyan béreket kell adni, amelyek igazságosak” – fogalmazott, külön megemlítve, hogy a bírói béremelés valamennyi bíróra vonatkozik.

Arra a kérdésre, hogy az illetményemeléssel párhuzamosan életpályamodellt is kidolgoznak-e a bíráknak, a miniszter azt válaszolta, hogy a bírák jogállását külön törvény szabályozza, az igazságügyi tárca azonban az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkárság útján szorosan együttműködik e téren is az Országos Bírósági Hivatallal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top