nlc.hu
Trend
NUBU olimpiai formaruhák - Interjú Garam Judittal

Magyar zászló, japán hagyományok és kitartás – Mindez, és még sokkal több, ami átszövi a magyar olimpiai csapat formaruháit

"Számtalan pozitív visszajelzést kaptunk az elmúlt időszakban, ami abszolút kompenzált minden nehézséget, amit ez a rendhagyó előkészületi időszak eredményezett" - Garam Judit, NUBU.

Éppen tart a XXXII. nyári olimpiai játékok hivatalos megnyitója, amely divat szempontjából is kiemelkedő esemény, hisz ekkor láthatjuk a különböző országok sportolóit együtt, egy helyen formaruháikban. A magyar csapat öltözékeit ezúttal a NUBU márka, vagyis Garam Judit tervezte, vele beszélgettünk a kollekcióról, az elmúlt hónapok izgalmairól, és arról, miként ünnepli meg, hogy sportolóink az általa megálmodott ruhákban vonulnak be a tokiói Olimpiai Stadionba.  

A riói olimpiánál is pályáztatok már a formaruhák tervezésére, akkor ezüstérmesek lettetek. Egyértelmű volt számotokra, hogy a tokiói olimpia esetén ismét indultok a pályázaton?

A riói olimpiához kapcsolódóan volt először, hogy az Olimpiai Bizottság szakmai zsűrit hívott meg a kiválasztásra, vont be a döntés meghozatalába, ami egy nagyon pozitív irányt mutatott. Igaz, ezüstérmesek lettünk, de a szakmai zsűri a mi kollekciónkat részesítette előnyben, ez nagy öröm és elismerés volt a számunkra. Ennek is köszönhető, hogy nagyon optimistán álltunk a következő időszak elé, pláne, hogy a japán kultúra, a hagyományos japán öltözködési stílus mindig is közelebb állt a NUBU által képviselt stílushoz.

Mikor kiírták a tokiói olimpiára vonatkozóan a pályázatot, volt egy meghallgatás, ahol kaptunk olyan javaslatokat is, hogy a riói kollekciót dolgozzuk csak át, hisz az nagyon jól sikerült. Számomra azonban egyértelmű volt, hogy erre az alkalomra egy teljesen új koncepcióra lesz szükség.

Az egész tervezést, és az elbírálási folyamatot is egy nagyon szerethető, nagyon fontos projektként éltem meg. Hogy mi nyertünk, számunkra is csak az eredményhirdetéskor vált nyilvánvalóvá, máig élénk az emléke, milyen boldogsággal töltött el a hír mindnyájunkat. Kaptunk oyan visszajelzést is a MOB-tól, hogy nagyon pozitívnak tartották, hogy a riói “ezüst érmünk” után nem adtuk fel, hanem újra készültünk, újra megpróbáltuk. Bízom benne, hogy ez a sportolók számára is egy jó példa, egy olyan pozitív energia lehet, ami velük tart az olimpiai játékok idejére, ami átszövi a kollekciót.

NUBU olimpiai formaruha kollekció

NUBU olimpiai formaruha kollekció (Fotó: NUBU)

Milyen koncepció alapján született a tokiói olimpiára a formaruha kollekció?

Több szempontot kellett figyelembe venni a kialakításakor. Az Olimpiai Bizottság a tervezés, a design szempontjából teljes szabadságot adott, azonban mellette a kiírás pontosan meghatározta, milyen, hányféle ruhatípust kell tervezni, azoknak milyen funkcióknak kell megfelelniük, hol fogják viselni őket a sportolók. Elsődleges volt számunkra, hogy a magyar identitás akkor is tükröződjön a kollekción, amikor a többi ország sportolói is jelen vannak.

A magyar zászlót, annak színeit dolgoztuk át, olyan egyedi printet készítettünk, mely művészi hangulatot kelt. Ez a dinamikus ecsetvonásokkal festett, feliratozott, printelt anyag lett a kollekció domináns darabja, mely több anyagminőségben is megjelenik, bizonyos anyagok újrahasznosítottak és újra is hasznosíthatóak. A női szettek esetén a ruhák érdekessége ezen felül, hogy olyan szabásmintát készítettünk, ami azt a hatást kelti, mintha a ruha egy nagy zászlóból lett volna kiszabva és összevarrva. Ezt a zászló sziluettet egyrészes ruha és felsőrész esetén is alkalmaztuk. A női szetteknél a felül aranyból induló színvilág pedig természetesen az aranyéremre asszociál. 

NUBU olimpiai formaruha kollekció

NUBU olimpiai formaruha kollekció

Emellett fontos szempont volt, hogy tiszteletadással legyünk a szervezőország felé, tisztelegjünk Japán, a tokiói helyszín előtt, különösen, hogy a japánok számára a tradicionális viselkedési mód szerves részét képezi a tiszteletadás. Emiatt is nyúltam vissza a tradicionális japán ruhákhoz a tervezés során, azok jellemző részletei is megjelennek a formaruhákon, mint például a kimonóra jellemző, fekete tűzött részletek, illetve a fekete tűzött öv, ami a japán sportban a legjobb teljesítményt jelenti.

Végül, de nem utolsósorban az a tény is nagyon fontos volt számomra, hogy a ruhákat fiatal sportolók fogják viselni, ezért alapvetés volt, hogy kényelmes, funkcionális, előremutató és aktuális legyen, hogy jól érezzék magukat az öltözékekben.

Ami érdekesség, számunkra pedig örömteli kihívás volt, hogy most először a paralimpikonok is ugyanabban az öltözékben képviselik országunkat, ráadásul az Olimpiai Bizottság jóváhagyta számunkra egy szurkolói kollekció elkészítését is, melyeknél ugyanazokkal az anyagokkal dolgoztunk, és a designt is a formaruhák inspirálták.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bekérte a kollekciót, hogy azt svájci múzeumába kiállítsa. Ez egy igazán különleges dolog nemcsak számomra, de az egész NUBU csapat számára is. Örülök, hogy ilyen módon is hozzá tudtam járulni egy közös sikerhez.

NUBU olimpiai formaruha kollekció
Megnézem
Összes kép (4)

A tokiói olimpia a covid miatt egy minden tekintetben rendhagyó sportesemény lett, rátok, az előkészületekre hogyan hatottak az elmúlt hónapok eseményei?

Az elmúlt másfél év borzasztó hektikus volt, nagyon sokáig bizonytalan volt, hogy megtartják-e a játékokat. Április vége felé vált biztossá, hogy lesz olimpia, így a létszámleadás nagyon elhúzódott, mindössze néhány hetünk maradt rá, hogy elkészüljünk minden ruhával és kiegészítővel. Voltak olyan termékek, alapanyagok, melyeknél korábban 8 hetes gyártási időt adtak a beszállítók, mégis, a szűkös határidő végül mindenkit arra késztetett, hogy SOS nekifogjon a munkának, és végül elmondhatom, minden összeállt úgy, ahogy kellett. A hivatalos átadáskor a kollekció nagy százaléka már elkészült, bár kétségtelen, voltak tételek, amik ezt követően érkeztek meg, illetve kihívást jelentett az is, hogy az átadások idősávjában is voltak még sportolók, akiknek engedélyezték az olimpián való indulást, számukra pedig természetesen épp úgy meg kellett oldani a formaruhák elkészítését.

Közel 600 fő próbálta fel a kollekciót, akikről méretvételeket csináltunk, és végül csaknem 400 fő számára készültek el a ruhák. 6-8 ruhatípus készült a női, és ugyanennyi a férfi sportolók számára, illetve a kollekciót kiegészítik még táskák és cipők is, melyek szintén egyedi tervezésben, a NUBU által készített darabok.  

Milyen volt a fogadtatása a ruháknak a sportolók részéről?

Nagyon tetszett nekik, és nagy öröm volt számomra, hogy a próbák során kiderült, alapvetően mindenkin jól álltak a ruhák, mindössze egy-két apró alakításra volt csak szükség néhány esetben.  Olyan fazonokat terveztünk, hogy azok kortól, alkattól függetlenül minden sportolón nagy valószínűséggel jól álljanak, az alkati különbségek ellenére jól működjenek. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk az elmúlt időszakban, és ez abszolút kompenzált minden nehézséget, amit ez a rendhagyó előkészületi időszak eredményezett.

NUBU szurkolói kollekció
Megnézem
Összes kép (7)

Hol fogod megnézni a mai olimpiai megnyitót?

Ez egy nagyon jó kérdés. Amikor megnyertük a pályázatot, borzasztó öröm volt már csak elképzelni is, hogy majd én is ott leszek a megnyitó ünnepségen, és mekkora katarzis lesz a pillanat, amikor láthatom a terveimből megvalósult ruhákban belépni a sportolókat a stadionba. Ez sajnos a körülmények miatt elmarad, a mai nap pedig nem ígérkezik másnak, mint egy zsúfolt munkanapnak. Még bele sem gondoltam, épp hol leszek a megnyitó pillanatában, ki tudja, talán épp két helyszín közt félúton, egy benzinkúton tudom majd megnézni a megnyitót.

Felkészültél az olimpiából?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top