A szálloda, amely 2000 májusában fogadta első vendégeit, 236 szobával rendelkezik. Kínálatukban találunk: egyágyas, kétágyas, összenyitható, mozgássérült, családbarát apartszobákat, valamint junior és senior apartmanokat. A szobák klimatizáltak, káddal/zuhanyzóval, hajszárítóval, saját széffel, telefonnal, műholdas televízióval, mini bárral felszereltek és mindegyikhez erkély vagy terasz tartozik.
![]() |
A hagyományos fürdőkúra mellett szakorvosi vizsgálat és konzultáció után vehetik igénybe azokat a kezeléseket, amelyek a mozgásszervi betegségek gyógyulását segítik elő. Napjainkban számos kedvezőtlen hatás éri az embereket, így a pihenni, kikapcsolódni vágyóknak is számtalan lehetőséget kínálnak az egészséges életmód kialakításához. Az életmód változtatásához kaphatnak tanácsokat, amelyhez szakemberek diétás szaktanácsadására is számíthatnak. A rekreációs központ finn szaunákkal, gőzfürdővel, frigidáriummal (hűtőkamra), gyógymedencével, élményfürdővel, belső-külső úszómedencével és több különlegességgel kényezteti a fürdőzőket.
![]() |
A szálloda Gyöngy Szépségintézetében Thalassoterápiás testkezeléssel előkészítjük a bőrt a nyárra, a napozásra. A tengeri só, az alga, a tengeri iszap méregtelenít, tisztít, bársonyossá és feszessé teszi a bőrt. Az arcbőr mélytisztítása is nagyon fontos az első napfürdő előtt, nem csak nőknek, bizony a férfiaknak is. A kozmetikai kezelések hatását fokozhatjuk infraszaunázással is. Továbbá mindenkit szeretettel vár a szálloda gyógycentruma, relaxáló, olajos aromafürdővel, regeneráló masszázsokkal és egyéb gyógyászati kezelésekkel.
Ajánlataink között mindenki megtalálja a számára legkedvezőbbet. Szívesen látjuk a családokat. Nálunk minden feltétel adott ahhoz, hogy együtt pihenjen három generáció. A nagyszülők, szülők, gyermekek egészen biztos, hogy örömmel gondolhatnak vissza a Hotel Európa Fit-ben eltöltött időre, mert szolgáltatásainkat úgy alakítottuk, hogy mindenkinek legyen ideje a regenerálódásra, a szórakozásra, sportolásra és egymásra. Amíg a felnőttek a napi egészségmegtartó programjukhoz szükséges kúrákon vesznek részt, addig a gyerekeket a játszószoba, gyermekprogramok, a szálloda kertjében található fa játszótér várja. (Gyermekkedvezmény: a nyári szezonban, amennyiben a gyermek a szülőkkel közös szobában lakik: 10 éves korig szállás ingyenes, amennyiben a szülők félpanziót foglalnak, a gyerek részére a félpanziós ellátás is ingyenes, 10-14 éves kor között: a pótágy árából 50% kedvezményt biztosítunk).
Európa Éttermünkben kiváló szakácsaink gondoskodnak arról, hogy a magyaros, a nemzetközi és reformkonyha, valamint az egészséges életmódhoz tartozó kímélő ételek zamatos ízei kerüljenek az asztalra. Ami pedig az estét illeti, a Galéria Kávézóban hangulatos élőzene és koktélkülönlegességek várják kedves vendégeinket.
![]() |
Nyár közepétől új Acapulco pool medence is kényezteti vendégeinket, amely 270 m2 vízfelülettel, csobogókkal, sziklaszigettel, élményelemekkel csalogat mindenkit. Az új medence, amely a gyermekes családok külön szigete, a szálloda élményfürdőjével, fedett és szabadtéri úszómedencéjével a jövőben még teljesebb kikapcsolódást és felüdülést biztosít mindhárom generáció számára.
Hévíz és környéke látnivalókban gazdag, a Hévízi-tó Európa legnagyobb gyógyító erejű melegvizű tava. Különösen mozgásszervi problémák kezelésére ajánlott. Ennek köszönhető, hogy Hévíz híres fürdőváros lett. Részt vehetnek szervezett programokon, de az egyéni kirándulásokhoz is bőven találnak ajánlatokat. A Balaton közelsége, festői szépsége mindenki számára megnyugtató élmény. Ne felejtsük el! Ez a néhány nap értünk van, érezzük jól magunkat és csak azt tegyük ami örömet okoz, jól esik. Hiszen csak így van értelme elszakadni a hétköznapokból, ahová e néhány kellemes nap után újult erővel és energiával teli térünk vissza, hogy a legjobb formánkat hozzuk.
![]() |
Reméljük, hogy mielőbb találkozunk a Hotel EURÓPA Fit****superior szállodában!