nlc.hu
Életmód
Meghalt Sugár András

Meghalt Sugár András, a közmédia első utazó riportere

A Hét egykori főmunkatársa 88 éves volt.

Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa, televíziós személyiség, 88 esztendős volt – tudatta a család az MTI-vel hétfőn.

Pályáját 1957-ben – nemzetközi jogi diplomával – az MTI-ben kezdte, ahol később moszkvai, majd londoni tudósító is volt.

Sugár András

Sugár András (MTI Fotó: Soós Lajos)

1971-ben került a Magyar Televízióhoz. A Hét című műsor főmunkatársaként ő volt a köztévé első utazó tudósítója. Attól kezdve 23 éven keresztül több mint száz országból, 12 nyelven tárta a nézők elé a nagyvilágot.

A Hétben – amelynek rövid ideig főszerkesztője is volt -, majd a Panoráma című külpolitikai műsorban több ezer interjút és riportot készített, többek között Hailé Szelasszié etióp császárral, Mihály királlyal, az utolsó román uralkodóval, Alexander Dubcekkel, aki a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, majd a prágai tavasz kulcsszereplője volt.

Sugár Andrást, családja kérésére, szűk körben búcsúztatták.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top