Először az a hír jutott el a Borshoz, hogy Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző egy szőke, terhes nővel járt az Uzsoki utcai kórházban, de a lapnak cáfolta, hogy az ő babájáról lenne szó. A motorosról akkor még úgy tudtuk, hogy együtt van 26 éves, modellként dolgozó párjával.
Kocsó Mónika viszont a napokban lakást keresett a Facebookon, mire a napilap felkapta a fejét. A modell közölte velük, hogy már nincsenek együtt Talmával, de ennél több információt nem adott, egy barátnője pedig ennyit mondott: “körülbelül egy hónapja szakított vele Gábor, nem közölte, hogy miért. Azóta sem adott neki egyenes, férfias magyarázatot. Ezzel a Szilvi nevű nővel korábban is látták már a motorost kávézni, igaz, Mónikának akkor sem szólt senki erről.” Szilvi nyilván az a hölgy, akivel Talma a kórházban járt.
A motoros és a modell itt még együtt voltak:
(via Bors)
(címlapkép: Talmácsi / Facebook)