Július 20-án este 6 óra után a debreceni Csemete utcai parkban található óvoda mellett egy férfi és egy nő kis, alufólia csomagokat adott át három férfinak, akiktől pénzt kaptak. Mindennek a közelben tartózkodó nyomozók is szemtanúi voltak, akik ezután a pár nyomába eredtek. Egy Bethlen utcai lépcsőházig követték őket, ahol egy másik férfinak adtak át egy újabb alufólia csomagocskát. Ekkor csaptak le rájuk.
A két dílert és a négy fogyasztót előállították, és kábítószer gyorstesztet végeztek rajtuk, ami pozitív lett.
A 29 éves S. Imre és 19 éves barátnője, I. Vanda otthonában nagy mennyiségű marihuánát, hasisgyantát, valamint 3 gramm kokaint, 20 gramm amfetamint, két extasy tablettát is találtak. A párt kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és bűnügyi őrizetbe vették.
A négy fogyasztó ellen kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás, ők szabadlábon védekezhetnek.