Szinte minden napra tartogat valami kihagyhatatlan rendezvényt, fellépőt, látnivalót a város. Nagyszabású produkciósorozattal várja az érdeklődőket augusztusban is a PLÁZS (Siófoki Nagystrand), az ExperiDance (Hotel Európa, Siófok, Petőfi sétány 15.) és a SioStage (Siófoki Szabadtéri Színpad). A siófoki PLÁZS-on például augusztus 12-én este Rúzsa Magdi koncertezik, augusztus 13-án este Balatoni Retroláz lesz neves fellépőkkel.
A Belvárosi Zenei Estek programsorozat változatos stílusú koncertekkel keddenként és csütörtökönként teremt kellemes nyáresti hangulatot a város főterén. Augusztus 9-én a Zuboly zenekar játszik, 11-én Szalóki Ági koncertezik, 16-án a Balaton Táncegyüttes, 23-án pedig a CimbaliBand lép fel este 20.30-tól.
A Zene a Zöldben nevű programsorozat egy ingyenes “kulturális piknik” vasárnap esténként neves előadóművészekkel, a város egyik legszebb területén, a Jókai parkban. Augusztus 14-én a Váci szimfonikus Zenekar, 28-án az Apáti Dixieland Band zenél este 19 órától.
A Kálmán Imre Kulturális Központ színháztermében a nyári gyerekelőadások keretében augusztus 10-én 10 órakor látható a Kuruttyoló békakirály IV. Az itt működő filmklubban augusztus 12-én 10 órakor vetítik Dargay Attila Szaffi című rajzfilmjét.
Siófok térségének a legnagyobb, hagyományos rendezvénye A Bor és Kenyér Ünnepe augusztus 17-től 21-ig tart, amelynek során kiválasztják a város borát is. A hajóállomásnál, a Rózsakertben megrendezett fesztivál elsősorban a városba látogató, pihenésüket töltő családok, párok, szépkorúak rendezvénye. Könnyűzenei és hagyományőrző koncertek, színpadi programok és gyermekprogramok gondoskodnak a szórakozásról. Öt napon át valódi vásári forgatag várja a vendégeket az ország neves borászainak kóstolóival. A kirakodóvásáron kézművestermékeket, ékszereket, mézeket, olajokat, sajtokat lehet ízlelni és vásárolni. A gyerekeket játszóház, interaktív kézműves-foglalkozások szórakoztatják, a fiatalokat pedig drámajáték, szalmázás, kötélkészítés és ügyességi játékok.
A Bor és Kenyér Ünnepe a siófoki nyár záróeseménye, amelyen remek borok, pékségek, kézművesek, családi programok, kulturális és gasztronómiai élmények várják a Nyár Fővárosának vendégeit és lakosait egyaránt.