nlc.hu
Olimpia 2016
Olimpia 2016: Karakas és Ungvári vigaszágon

Olimpia 2016: Karakas és Ungvári vigaszágon

Bár kikapott harmadik mérkőzésén Karakas Hedvig és Ungvári Miklós is, még így is dobogóra állhatnak az este.

Kikapott harmadik mérkőzésén az 57 kg-os Karakas Hedvig és a 73 kg-os Ungvári Miklós is, és ezzel mindketten a vigaszágra kerültek hétfőn a riói olimpia cselgáncstornáján.

Karakas, aki a londoni olimpián ötödik helyezett lett, most a hazai közönség előtt szereplő, világbajnok Rafaela Silvával szállt szembe, akit eddig egyszer legyőzött, háromszor viszont kikapott tőle. Ötödik összecsapásukon a brazil nyert.

A 26 éves, világbajnoki harmadik Karakas a vigaszágon a tajvani Lien Csen-linggel találkozik, magyar idő szerint 20.30 óra  után.

Ungvári Miklós az azeri Rustam Orujovval szemben maradt alul. A 35 éves magyarra a bronzéremig tartó vigaszágon – magyar idő szerint 20.30 óra után – elsőként az amerikai Nicholas Delpopolo vár, akit legyőzött eddigi egyetlen mérkőzésükön.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top