Balesetet szenvedett az Ezek megőrültek forgatásán Mészáros Árpád Zsolt. A színésznek egy szerencsétlen eséstől eltört a bordája. “Egy színpadi sérülés következtében már korábban zúzódott a bordám. A forgatáson pedig egy rossz lépés után a medence szélének estem, így két bordám eltört, ami izomszöveti gyulladással párosul” – mondta Mészáros árpád Zsolt. A színészt kihúzták a vízből, majd azonnal megszabadították a védőfelszerelésétől és orvost hívtak hozzá. Sajnos a bordasérüléssel nem sok mindent lehet tenni, és nagy fájdalommal jár. “Minél többet kell pihennem, mivel ez az egyetlen módja a gyógyulásnak. A lélegzetvétel is kellemetlen, a nevetésről pedig teljesen le kell most mondanom. A munkához viszont vissza kell térnem, pénteken már Szegeden lépek fel, azt az előadást végig tudom játszani. Minden erőmet igyekszem összeszedni, hiszen hamarosan a Sztárban sztárban is színpadra kell állnom” – nyilatkozta a Blikknek Mészáros Árpád Zsolt, aki már több csont- és bordatörésem is túl van.