„A klip a rossz szakításról, az azt megelőző se veled, se nélküled kapcsolatról, valamint az azzal járó veszekedések és kibékülések sorozatáról szól. A cirkusz erre a káoszra utal, a végkövetkeztetés pedig a szakítás. Azt gondolom, hogy – bár ritka –, de lehet pozitívan is elválni; könnyebb, ha már nem szeretik egymást annyira. Az én tapasztalatom az, hogy ha a két ember nagyon szereti egymást, mégsem tudnak együtt élni, akkor minden esetben rettenetesen fájdalmas a szakítás. Ilyenkor atomokra széttéped magadat ahhoz, hogy lefejtsd magadról a párodat. A szerelem tényleg vak, és van, hogy olyan vágányra visz, amelyre nem szabadna. Ami engem illet, azt vallom, hogy ha nincs harmónia egy kapcsolatban, akkor inkább egyedül járom az utamat, és inkább egyedül vagyok jól, mint párban rosszul” – vallja Tarján Zsófi, aki egy korábbi fájdalmas szakítás után, jelenleg szingliként él, és otthonát most csak kis kedvencével, Lajos kutyussal osztja meg.
„Női aspektusból írtam meg a dal szövegét, a klip is a lány szemszögéből bontja ki a szakításhoz vezető szerelmi történetet” – osztja meg velünk Bencsik-Kovács Zoltán, a zenekar alapítója, a dal szerzője, aki azt is elárulta, hogy jelenlegi párjával nagyon a helyén érzi magát, nemrégiben született meg kislányuk, a zenész második gyermeke.
A videót Noszvaj környékén forgatták egy építészeti remekmű házban, melyet az együttes egyik rajongója ajánlott fel a forgatáshoz. A rendező – a „Ha meghalok” klipet is jegyző – Dudás Balázs, akit filmszakmában jól ismernek, temérdek fesztiváldíjat bezsebelt kisjátékfilmjei, a Két csík (2019) és a Welcome (2017) óta. Ismét műfaji határokat feszegetve egy kisfilmet hozott létre a Honeybeast új dalához, bő intróval és művészi színvonalú képsorokkal. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy miközben mindenki egyre minimálabb köntösben mutatja be a mondanivalóját, mi belevágtunk egy fekete-fehér rövidfilmbe, amelyben profi színészek (Hermányi Mariann és Kenéz Ágoston) fejtik ki a dal mondanivalóját” – fűzte hozzá Zsófi.