nlc.hu
Szabadidő
Forgalommal szemben az M30-as új szakaszán

Most adták át, máris hajmeresztő dolgokat művelnek az emberek az M30-as új szakaszán

Ketten is forgalommal szemben hajtottak, és egy kerékpáros is megjelent az M30-as autópálya új szakaszán.
Forgalommal szemben az M30-as autópályán

Alig egy hete adták át az M30-as autópálya új, 60 kilométeres szakaszát, a hétvégén máris több hajmeresztő esetet rögzítettek a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerái.

  • Szombat reggel egy 82 éves nő először szabályosan haladt a pályán, majd meggondolta magát és megfordult, utána nagy sebességgel a forgalommal szemben vezetett egészen Halmajig, összesen 28 kilométert. Sajnos baleset is történt, ugyanis az 51-es kilométerszelvénynél két lengyel kamion, hogy elkerüljék a balesetet, érintőlegesen ütköztek.
  • Ugyanazon a napon egy 59 éves encsi nő szintén a forgalommal szemben közlekedett a 64-es kilométerszelvény térségében. Ő ráadásul kétszer is megfordult a pályán, mire sikerült lehajtania.
  • Vasárnap egy idős férfi az M30-as 45-ös szelvényének térségében a leállósávon kerékpározott.

A rendőrség szakemberei mindkét esetben előállították a sofőröket, vezetői engedélyük bevonásáról is intézkedtek, a kerékpáros férfit pedig szintén lekapcsolták.

A Magyar Közút arra kéri a térségben élőket, hogy ne megszokásból vezessenek, figyeljék az előjelzéseket, a gyorsforgalmi utakhoz kapcsolódóan kék hátterű táblákon jelzik a szakemberek az útirányokat, településeket. Emellett az autósok frissítsék a navigációs eszközeiket, és használják mindig a legfrissebb térképeket.

Ha egy sofőr, miután felhajtott a pályára, és azt látja, hogy a jobb oldalára esik az elválasztósáv, biztos lehet benne, hogy a forgalommal szemben halad. Ilyen esetben amilyen gyorsan csak teheti, húzódjon le a leállósávba, és hívjon segítséget.

(Kiemelt kép: YouTube/Magyar Közút)

Még több hajmeresztő manőver az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top