Zente megtette az első önálló lépéseit – számolt be a hatalmas örömhírről a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő kisfiú édesanyja a Zolgensma-kezelés második évfordulóján.
Tóth Krisztina az RTL Híradónak azt mondta, Zentének először meg kellett tanulnia stabilan állni, ezután indult el – eleinte segédeszközökkel. Ma már 4-5 lépést is meg tud tenni teljesen egyedül, és édesanyja szerint ez még csak a kezdet.
A Facebookon a Zente édesanyja arról is beszámolt, hogy a járás mellett olyan – egészségesek számára magától értetődő – dolgokra is képes a kisfiú, amelyek nagyot sokat jelentenek a mindennapokban. Ilyen például, hogy képes fekvésből felülni, székből felállni és székre leülni, rágni, biciklizni, úszni, köhögni és éjszaka megfordulni az ágyban.
Mint ismert, az SMA 1-es betegségben szenvedő Zente számára közösségi összefogással gyűlt össze 700 millió forint, így megkaphatta a világ legdrágább gyógyszerét, a Zolgensmát.
(Kiemelt kép: Facebook/Zente SMA 1 Tiny Hero – Stronger than SMA)