nlc.hu
Sztárok
Ő Való Világ 8 transzvesztita villalakója, VV Zsolti

Ő Való Világ 8 transzvesztita villalakója, VV Zsolti

A 24 éves budapesti Zsolti egykor elismert és sikeres transzvesztita előadóművész volt. Melanie néven mindent elért, most a Való Világ 8.-ban akar bizonyítani.

“Sokaknak lehetek ismerős, de leginkább a hangom, ugyanis Melanie-ként ismerhettetek meg eddig. Transzvesztita előadóművész voltam, a budapesti éjszakában dolgoztam” – kezdte bemutatkozó filmjében VV Zsolti, a Való Világ 8. új villalakója.

Ő a transzvesztita Való Világ 8 villalakó, VV Zsolti

Ahogy elmondta, nem nagyképűen, inkább tárgyilagosan: ő bizony jól csinálta, amit csinált, és a közönség szerette őt Melanie-ként. Jelenleg bármenedzserként (egykor talán pultosnak hívtuk volna – a szerk.) dolgozott egy óbudai étteremben, de úgy érezte, nem sörcsapolásra hivatott.

“Nekem világsztárnak kell lennem” – mondta a kisfilmben, de a VV8-ban ezzel biztosan nincs egyedül. Való világos lakótársai mind más területen szeretnének hírnevet szerezni, például VV Vivien bolygókutatóként (???) szeretne majd érvényesülni. Szóval lesz konkurencia.

“Azért jelentkeztem, mert kell egy olyan fazon, aki nem azt csinálja, amit az előzőek. Én leszek az, akivel azonosulni tudnak majd az emberek, mert mindenki egy picit megtalálja bennem önmagát.”

Ő a transzvesztita Való Világ 8 villalakó, VV Zsolti

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top