Középiskolás éveimben egy pincérinas (is) udvarolt nekem. Kedves volt, érzékeny, és elbűvölte, ha egy lány kezdeményezett
Ő mesélte: csaknem minden elegáns pesti hotel konyháján pucolt már krumplit szakmai gyakorlat gyanánt. Azzal vigasztaltam, hogy úgy tűnik, minden mesterség elsajátításának megvan a maga, egy próbával is felérő belépője. Én például, nővérképzős lévén, nyaranta strandolás helyett kórtermekben éjjeliszekrényeket fertőtlenítettem.
S noha egy percig sem gondoltam, hogy nem rendkívül hasznos, amit teszek, szerettem volna más szakmai feladatban is kipróbálni magam, így az érettségi előtti nyáron segédápolónak jelentkeztem egy pszichiátriai osztályra. A négy hét elteltével marasztaltak is további helyettesítésre: szeptemberig hadd mehessen még valaki szabadságra
Emlékszem, eme első keresetemből Anyunak vettem két Demis Roussos-lemezt (az ápolónőket már akkoriban is így fizették meg.)
Mégis igazi nyertesnek éreztem magam, ezen a nyáron szinte annyit tanultam, mint a középiskola négy éve alatt. Betegekről, ápolásról, emberségről. S úgy ,,megfertőződtem, hogy az egyetem előtt öt évet töltöttem egy zárt osztályon. Ápolónőként.
Ja, és Anyunak még mindig megvan a két Roussos-lemeze!
