Ne legyünk rosszindulatúak, az arab fiúk marketingcélok miatt dobják el apjuk örökségét, hiszen így a megszólítás még tizenhét pohár ital elfogyasztása után sem bicsaklik meg a német, orosz, angol és magyar fogak között.
Egyiptomi kirándulásunk egyébként leginkább egy hosszan tartó legénybúcsúra hasonlít: az élet egy hatalmas dobostorta, élni jó, minden csodálatos, mi most már békében halunk meg. Csak míg a legénybúcsúban a kollektív csodálatot egy épen maradt deci bor felfedezése is kiválthatja, addig a sivatagban sokszor észre sem vesszük, hogy milyen remekműveket kerülget a poros szandál. Persze a legtöbb objektumot igen nehéz lenne nem észrevenni: a piramisok például ilyenek, de a Szfinxet, Luxor templomait és a Királyok völgyének sírkamráit sem lehet a kis emberek kis alkotásai közé sorolni.
Nagyban nagyon nagyok
Ezt még a legelvadultabb régészek sem mernék megtenni, hiszen vitathatatlan, hogy Egyiptom népe legalább annyit tett hozzá az emberiség fejlődéséhez, mint az a kémikus, aki kitalálta a fájdalomcsillapítót. Azonban felhívjuk a becses figyelmet, hogy a roppant szimpatikus tevehajcsárokkal még az indulás előtt meg kell egyezni a tarifában, mivel a roppant szimpatikus tevehajcsárok az elmaradt haszon jutalmaként zokszó nélkül vágnak bele egy komplett Szahara-túrába.
Eltévedni persze nem lehetne, a piramisok kijelölik a visszautat; a Gízai fennsík, mint hatalmas fáraó uralkodik Kairó felett. Úgymond, utazói alapélmény körbejárni a három gúlát, és a Szfinx elsősorban a plasztikai sebészeknek tanulságos profiljáról is érdemes “Állj mellé!”-típusú fotót készíteni. Aki turistadömpingre készül, annak igaza lesz, minden homokszemre jut egy utazó, de a helyiek készségesek: mindennek sora és ára van. Laikusokként most
elidőzhetnénk azon, hogy ezeket a sírokat hogyan is építették, de inkább keressük fel az ország nemzeti múzeumát: évezredek csodái állnak sorba azért, hogy a látogató megrökönyödéssel vegyes bámulattal ecsetelje egy letűnt nép nagyszerűségét. Képek, feliratok, a képeken oroszlánfejű emberek, a feliratokon embernevű oroszlánok, nincs még egy ennyire távolian zavaros és misztikájában ennyire bonyolult zuga a Földnek.
Pont, mint Kairó, mely felülről simán összetéveszthető egy robbanni készülő hangyabollyal, és valljuk be, lentről is. A bazárváros könnyebben varázsolja el az embert, mint saját magát David Copperfield, és ebben a fűszereknek, bőröknek, ezüst- és bronzműveknek komoly szerepe van. Az alkuképes, mindig ördögien számoló árusoktól szabadulni csak portékákkal lehet, de a kreatív jelképábrázolásoktól sem szakadhatunk el hirtelen. A cikk írójának például az a gömbbe zárt piramis tetszett a legjobban, amelyet egy kis rázogatás után kövér hópelyheknek álcázott műanyagreszelékek borítottak be a Merry Christmas felirat mögött.
A piramisok mellett
Rögtön meg kell azonban jegyeznünk: Egyiptom nem csak a piramisok előkertje. Tengerpartján mindent megkap a látogató amire egy remek nyaraláskor igényt tart. Leginkább napfényt és tiszta tengert, nyugalmat és szépséget. Plusz apró élménybonbonként kiülhetsz egy hajó tatjára búvárokat nézni. Mi ezt a térség egyik legfelkapottabb üdülőhelyén, Hurghadában tettük meg, és még most is rendezés alatt áll az a rengeteg impulzív kép, amelyet masszív korallerdőkről, ismeretlen halakról, színkavalkádról, megfizethető árakról és felkészült túravezetőkről hallottunk.
Búvárkodni persze lehet egy szál gatyában is, de akkor már inkább napozzunk. Az ellátásra panasz nem lehet: apró basák a vacsoráknál; szemünk egyszerre jár a kezünkkel a terített svédasztal felett, és lecsap mindenre, ami hal, ami zöldség, ami rendkívüli, ami fekete Afrikát kavar az arab ízekhez. Arról nem is beszélve, hogy ennél mázosabb kiszolgálást nem nagyon kap az ember, ráadásul a takarítónők az ágyon heverő törülközőkből gyakorta hajtogatnak hattyút vagy éppen erőszakosan telefonáló robotmajmot, ki mit képes felismerni a kreativitás végtermékeiben meleg és durva éjszakákon. Amiből rendesen kijuthat, ha éppen úgy akarjuk, de a kulturált lazulás is csatolt program: szinte minden szálloda kertjét a tenger zárja, a habokhoz pár lépés vezet, csupán a buja sövényeket, a medencék kiszögeléseit, és a masszőrök tompa ujjai alatt komolyan élvező német turistákat kell kikerülni.
Taxira, hajóra fel!
Az egyiptomi városok központja minden földi jó központja is egyben, a külvárosok azonban csak a szociofotósoknak vonzóak. A séta- és “fedezz fel magad”-őrültek azonban ne ijedjenek meg, a centrum sohasem kicsi: a cikk írója például Hurghadában gyakorlatilag nem tudta végigjárni a főutcát, pedig combizomban erős, és mindig az árnyékos útsávot választotta. Ha ennyi nem elég, a precíz városlátogatáshoz használjunk taxit, bár arra számítsunk, hogy ott a taxi fogalmát másképp értelmezik, mint itthon. A taxinak nevezett járművek folyamatosan mozognak a város két végpontja között, és csak leintésre állnak meg. Beszállunk, rámosolygunk a csirkét vagy üres coca-colás dobozt szállító őslakosokra, bemondjunk, hogy meddig, és ennyi.
Kalandoroknak mindenképpen ajánlott egy Nílus-hajótúra. Lehetőleg olyanra jelentkezzenek, amely csak távolról ígér krokodilt, és az sem árt, ha a poggyászból hirtelen mozdulattal előbányászunk egy vasgyomrot is. Enélkül ugyanis nehezen lehet megemészteni mindazt, ami a konyhában és a parton zajlik: ez már egy másik ország, halászokkal, gyerekekkel, asszonyokkal, Afrika apró bosszúságaival.
