nlc.hu
Sztárok
Nem javul Rékasi Károly állapota

Nem javul Rékasi Károly állapota

Még nem tud edzeni sem a színész, pedig eredetileg azt tervezte, hogy októberben visszatér a színpadra.

Amióta Rékasi Károly balesetet szenvedett, az élete fenekestül felfordult. Ahogy a BEST magazinnak elmondta, az öngyilkosság gondolta is megfordult a fejében. “Véget akartam vetni az egésznek”  kezdte, és a magazinban hosszasan magyarázta, mi vezetett idáig.

A Blikknek elárulta, hogy nyolc kilót fogyott, nem tud edzeni:

“Egy éven keresztül olvasni sem tudtam, pedig mindig volt bent nálam a kórházban olvasnivaló, de olyan fájdalmaim voltak, hogy nem tudtam koncentrálni. Voltak kísérletek súlyzós edzésekre, de nem megy. A nyárhoz képest már így is jobban nézek ki, kicsit összeszedtem magam, igaz, nem izomban” mondta a színész egy sajtótájékoztatón, ahol többször masszírozta az asztal alatt fájós lábát.

Szinkronizálni már újra szinkronizál a színész, de a színpadra és a Barátok köztbe még nem térhet vissza.

Nem javul Rékasi Károly állapota

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top