Kezdeti félelmein, bátortalan próbálkozásain erőt vesz a kíváncsiság és észreveszi a veszélyek közt kínálkozó lehetőségeket. Hérodotosz számol be egy hőstettről a perzsa-görög háború idejéből. Egy viharos éjszakán a fiatal Küana (az első női búvár?) és apja, Szkülliasz a víz alatt Xerxész hajóihoz úsztak és elvágták a horgonyköteleket. Az elszabadult hajók a parti sziklákon futottak zátonyra. Egy mulatságosabb történet szerint Kleopátra annak idején úgy tréfálta meg a horgászó Marcus Antoniust, hogy búváraival füstölt halat tűzetett horgára.
A Dél-Korea és Japán partjainál már több, mint 2000 éve merülő és kenyerüket így kereső női búvárokat, az amákat is rengeteg legenda övezi. Megélhetésük érdekében naponta merészkednek a víz alá, rendszerint kisebb mélységekbe, de a közhiedelem szerint néha nagyon mélyre merülnek. Egy 1991-ben megjelent tanulmány ehhez képest meglehetősen illúzióromboló képet fest róluk. A vizsgálat szerint az amák naponta átlagosan 3 órát voltak a vízben, melyből csupán 27 percet töltöttek a felszín alatt és egy átlagos merülés sem volt hosszabb 30 másodpercnél.
Az első komolyabban dokumentált – bár még így is szinte hihetetlen – mélymerülés 1911 júniusában történt az Égei-tengeren, Karpathos partjainál. Az olasz flotta hajói a Pigadia-öbölben horgonyoztak, de egy váratlanul érkező, nagy erejű vihar következtében a Regina Margeritha nevű zászlóshajó horgonya elveszett a 75 méteres mélységű vízben. Georgio Prolli kapitány hiába kerestette legjobb búváraival, néhány nap leforgása alatt már a második embere veszett oda a szédítő mélységben.
Utolsó lehetőségként környékbéli szivacshalászokat hozattak a hajó fedélzetére, akik kivételes hírnévnek örvendtek a helyiek körében. Köztük volt egy harmincötéves lesoványodott, betegeskedő, jelentéktelen külsejű ember is, akit Jorgosz Haggi Sztattinak hívtak és azt állította, hogy 100 méterre is le tud menni, levegőjét pedig akár 7 percig képes visszatartani. Munkájáért cserébe 5 font sterlinget és egy különleges engedélyt kért, ami a dinamitos “halászatot” teszi lehetővé számára (ez csak az olasz haditengerészet privilégiuma volt abban az időben). A kapitány természetesen meglehetősen szkeptikus volt a törékeny alkatú idegennel szemben, de más lehetőség hiányában az orvosaihoz küldte Jorgost, ahol komoly vizsgálatnak vetették alá. A konzílium kiábrándító eredménnyel zárult: a görög egyik dobhártyája perforálódott, tüdeje sem volt rendben. Pulzusa percenként 80 és 90 között ingadozott, mellkasának kerülete 92 cm volt. 175 centiméteres magassága mellett csupán 60 kiló és nyilvánvalóan beteg. Az orvosok egyértelmű tiltakozása ellenére Jorgos még aznap háromszor merült 77 méterre, megtalálta a horgonyt és kötelet fűzött át a fokán, hogy a legénység a felszínre emelhesse.
