Nem! válaszolnak kórusban a lányok. Lányok? Andrea, Kriszta és Nóri huszonöt-harmincöt év közötti férjes asszonyok, akik egy éve “harcolnak a házasság intézményével. Illetve azzal a pasival, akit életre szóló társuknak választottak. Közülük van, aki megadta magát, van, aki békét kötött.
Ágyúgolyó vacsorára
Már áprilisban kész volt a lakásunk, de csak októberben, az esküvőnk után költözhettünk be kezdi a huszonöt éves Andrea , ugyanis az anyukám nem engedte, hogy Gáborral éljek, amíg nem vesz el feleségül. Ez valóban furcsán hangzik, főleg, hogy nem ötven éve, vidéken történt, hanem tavaly, a fővárosban! Nem lázadoztam, bár nagyon fájt a szívem: ott állt üresen az a gyönyörű lakás, amelyben végre elkezdhettük volna a közös életünket. Négy éve jártunk, egy munkahelyen dolgoztunk, úgyhogy ismertük egymást eléggé, nem hittük, hogy nagy meglepetések várnak majd ránk az összeköltözés, a házasság után. Mégis volt ordibálás, sírás, tányértörés ahogy az már lenni szokott.
Viszont főzni egyikünk sem tud. Én kétnaponta próbálkozom valamivel, így született meg a lábszagú és spenótszínű tökfőzelék, illetve az ágyúgolyó keménységű szilvás gombóc. Nos, emiatt az én éhes drágám hetente többször hazaszalad az anyukájához, míg én büszkén és magányosan vajas kenyeret eszem otthon. Ellenben, Gábor sosem járkál el a haverjaival, nem akar sörrel a kezében meccset nézni esténként, és az első hetekben mindennap egy kis csokor virággal állított haza, amitől persze a nyakába borultam, mert ilyen férje senki másnak nincs. Az összecsiszolódás rémségei mellett, azt is el kell mondanom, mennyire jó megélni azt, hogy együtt megyünk haza! Óriási megkönnyebbülés, hogy nem kell elválnunk esténként, hanem hazamehetünk a mi kis darázsfészkünkbe.