Ahogy öregszünk, a nosztalgiázás a fiatalkorunkról és a régi, szép időkről egyre inkább az életünk részévé válik, és ez akkor is igaz, ha a szívünk mélyén tudjuk, hogy sok dolog, amit visszavágyunk, valójában nem is volt annyira jó, mint ahogy mai fejjel visszaemlékszünk rá. Érdekes módon az internet előtti időkről való nosztalgiázást pont az interneten lehet a leghatékonyabban űzni. A Twitteren Anaïs Mitchell énekesnő tette fel a kérdést követőinek, hogy mit hiányolnak leginkább az analóg, mobiltelefon előtti fiatal- vagy gyerekkorukból. A kérdésére több ezer válasz, több tízezer lájk és több ezer retweet érkezett, a szégyentelen nosztalgiacsomagból pedig kiválogattuk azokat, amiket a legérdekesebbnek találtunk.
1
Könnyebb volt eltűnni a világ szeme elől. Egyszerűen csak leléptél, és napokig nem kommunikáltál senkivel. Ez olyasféle szabadságot adott, amit ma már nehéz megtapasztalni.
2
Ha elmentél valahová, nem várta el senki, hogy update-eket közölj erről.
3
Ma már haszontalannak tűnhet, de akkoriban számos barátom telefonszámát és postacímét tudtam fejből.
4
A válogatáskazetták készítése egy sajátos önkifejezési forma volt.
5
A hosszú, kézzel írott levelek. Imádtam írni őket, imádtam kapni őket és imádtam kézbe venni és olvasni őket. Előfordult, hogy akár 8-10 oldalas leveleket is írtam vagy kaptam.
6
Hiányzik, hogy lehetett unatkozni. Az unalom meglepően kreatívvá tesz.
7
A közösség sokkal fontosabb volt akkoriban, mint manapság. Sokkal több szomszédomat ismertem, jóval több ismerősöm volt az utcából, mert egyszerűen többet beszélgettünk egymással.
8
Akkoriban még volt értelme zenét ajándékozni. Tök jó volt adni vagy kapni egy CD-t vagy egy kazettát. Személyes és aranyos ajándéknak számított. Rengeteg szuper zenét ismertem meg a barátaimtól kapott CD-knek köszönhetően.
9
Hívogatni a rádió telefonszámát, hogy a kívánságműsorban lejátsszák a kedvenc dalomat.
10
Senki sem várta el, hogy azonnal elérje a másikat odahaza vagy akár a munkahelyén.
11
Ha véget ért az iskola, a bullykat ott lehetett hagyni magunk mögött, odahaza már nem voltak részei az életünknek. A mai gyerekek otthon online kapják tovább azt a zaklatást, ami az iskolában kezdődött.
12
Amikor várakoztunk valakire vagy valamire, és volt egy pár percünk, egyszerűen semmi nem volt, amit ezalatt csinálni tudtunk volna. Ma már biztosan a telefonunkkal szórakoztatnánk magunkat, de akkoriban csak ültünk, és legalább volt időnk elmélyedni a gondolatainkban.
13
Semmi furcsa nem volt abban, hogy ha elmentél egy ismerősöd háza előtt, akkor megálltál és becsöngettél hozzá, csakhogy rákérdezz, mi újság vele. És többnyire nem is vélték tolakodásnak, sőt örültek neked. És ugyanez fordítva is igaz volt: örültél annak, ha egy barátod váratlanul becsöngetett hozzád.
14
Hiányoznak a papírtérképek, a lemezboltok vagy a nagy beszélgetések a videotékában a filmekről. Hiányzik az, hogy amikor elmentem a könyvtárba, mindig volt egy listám, hogy milyen kérdéseknek akarok utánajárni.
Fotó: Getty Images
15
Annak izgalma, hogy sosem tudhattad, hogyan sikerültek a fotóid, és ez mindig csak azután derült ki, hogy elküldted előhívatni őket. Nem lehetett rögtön a nyaralás közben vagy után dicsekedni a vakáció képeivel, előbb elő kellett hívatni őket.
16
Az élet puszta élvezete az állandó rögzítés kényszere nélkül. Az emberek megfigyelték és élvezték az életét, és nem folyton videózták és fotózták azt.
17
Volt valami bája annak, hogy egy kérdésre vagy tudtad a választ, vagy rákérdeztél egy ismerősödnél és ő tudta, vagy utánajártál egy könyvben, vagy ha ez se jött be, akkor hosszú ideig morfondíroztál azon, mi lehet a válasz. Furcsa, hogy ma minden válasz ott rejlik előttünk egy Google keresésnyire.
18
Ha nem dolgoztál, akkor nem dolgoztál. Senki sem tudott csesztetni a nyaralásodon a munkahelyi problémákkal, mert egyszerűen nem értek el.
19
A vizuális trükkök csodája. Ma már semmire sem fogok úgy rácsodálkozni, mint annak idején arra, hogy a T-1000-es átfolyt a vasrácson a Terminátor 2-ben, vagy amikor megláttam a támadó T-Rexet a Jurassic Parkban.
20
Emlékszem, egyszer megbeszéltük egy barátommal áprilisban, hogy találkozunk egy vonaton egy bizonyos vasútállomáson egy bizonyos időben, egy másik kontinensen. Nem volt mobilunk, nem volt e-mail, négy hónapon át nem is hallottunk egymásról. Fellépek a vonatra, ő pedig ott áll mosolyogva és nyújtja felém a kezét.
21
Akkor még úgy csinálták a dolgokat, hogy hosszú ideig kitartsanak, és nem úgy, hogy gyorsan kidobjuk és lecseréljük őket.
22
A telefonbetyárkodás. Ártalmatlan és jó móka volt.
23
Képes voltam akár egy egész napra is elmerülni egy könyvben. Ma már ez soha nem jön össze, és nem a könyvek lettek rosszabbak.
24
Imádtam, hogy majdnem minden barátom ugyanazt a tévéműsort nézte este, és alig vártuk, hogy másnap reggel beszélgethessünk róla a suliban.
25
A féktelen bulizás. Közben nem kellett aggódni azon, hogy másnap milyen megalázó fotók és videók kerülnek fel rólam a Facebookra.
Fotó: Tim Boxer/Getty Images
26
Autista vagyok, számomra fontos a valamilyen szintű kiszámíthatóság, és a hirtelen változtatásokat elég nehezen élem meg. Hiányoznak az idők, amikor még megszerveztél valamit, senki sem dobott be utolsó pillanatos változtatásokat egyszerűen azért, mert nem ért el előtte, és nem tudta veled közölni, hogy változtatna.
27
Egyszerűen sokkal szórakoztatóbbak voltak a beszélgetések attól, hogy nem tudtuk mindenre azonnal megkeresni a válaszokat. Mesélt valaki egy filmről, de nem jutott eszébe a színész neve, és ment a közös találgatás. Hiányoznak azok az idők.
28
Ha valaki szervezett egy bulit, az emberek eljöttek, és aznapra az volt a program, amiből igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni. Nem keresték az alternatívákat, nem hívta át őket buli közben valaki egy másik buliba, hanem ott és akkor próbálták jól érezni magukat, kizárva a külvilágot, amitől a bulik is sokkal jobbak voltak.
29
A tárcsázós telefon tárcsázásának hangja.
30
A hozzájutás öröme. Ma már annyira egyszerű hozzájutni egy albumhoz, egy könyvhöz vagy egy filmhez, ezért nem is igazán értékeljük őket. Régen egymástól kölcsönöztük a magnó- és videókazettákat, és ha valaki hozzájutott valami újdonsághoz, annak nagy-nagy értéke volt, és alig vártuk, hogy végre kölcsönadja nekünk és lemásolhassuk.
31
Nem kellett tudnom a nagyvilág összes problémájáról, és ettől egy kicsit jobban éreztem magam.
32
Hiányzik, amikor még nem tudtam semmit a szomszédaim/munkatársaim/osztálytársaim politikai hovatartozásáról.
33
Ha találkoztam a barátaimmal, végeláthatatlanul hosszú beszélgetéseket folytattunk, és semmi sem volt, ami elterelte volna egymásról a figyelmünket.
Fotó: Profimedia
34
A navigáció GPS nélkül. Hihetetlen mentális térképeket építettem fel az agyamban, és sokkal ügyesebben tájékozódtam, mint manapság. Ma már GPS nélkül elveszett ember vagyok a városban.
35
Szerintem nagyjából húsz fotó maradt fenn rólam a teljes kamaszkoromból. A tinédzser lányom naponta posztol magáról annyit.
36
Felhívni valakit a vonalason, majd hosszú-hosszú ideig beszélgetni valamelyik családtagjukkal, mielőtt odajönne a telefonhoz az, akit hívtam. Így nem csak a barátaimat ismertem, hanem a családtagjaikat is.
37
Nem kellett mindenre azonnal reagálni, így volt idő megfontoltabb válaszokat adni és higgadtabban kommunikálni.
38
Egy telefonhívás sokszor eseményszámba ment. Nem tudhattad, hogy ki hív a vonalason. Ha vártad valaki hívását, akkor otthon kellett lenned. Jó volt ez az izgalom.
39
Egy másik embertől információt vagy segítséget kérni az utcán, mert a mobilunkra nem, csak rájuk számíthattunk.
40
Majdnem mindenre várni kellett kicsit. Várni kellett, hogy felhívhasd a barátodat, mert anyud épp beszélt a vonalason. Várni kellett, hogy kikölcsönözd az új filmet a tékából, mert előtted már nyolcan félretetették maguknak. Várni kellett, hogy a rádió végre leadja az új kedvenc számod, hogy fel tudd venni magnóval. A sok várakozás türelemre tanított.
