nlc.hu
Aktuális
Összefogás a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítványért (x)

Összefogás a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítványért (x)

A Fressnapf vásárlói ismét bizonyították, hogy az összefogásnak mekkora ereje van: több, mint 17 millió Ft adomány a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítványnak.

Az „Összefogás az állatokért” nemzetközi kezdeményezésünk keretein belül már évek óta támogatjuk a kisállatokkal dolgozó civil szervezetek munkáját.

Büszkék vagyunk arra, hogy idén is segíthettünk, most egy olyan szervezetnek, mely 2006 óta azért dolgozik, hogy javítsa látássérült embertársaink életminőségét vakvezető kutyák kiképzésével és átadásával. Hálásak vagyunk vásárlóinknak, hiszen lehetővé tették, hogy a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány fáradhatatlan munkáját 17 212 500 forinttal támogassuk.

A segítség melletti elköteleződésünk bizonyítéka az „Összefogás az állatokért” elnevezésű kezdeményezésünk, melynek során vásárlóink adománygyűjtő karkötőket vásárolhattak áruházainkban és webshopunkon, és mi minden eladott karkötő árából 500 forint adománnyal támogattuk az éppen aktuális akció kedvezményezett szervezetét.

Idén a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány élvezheti e minden szempontból rendkívüli összefogás előnyeit. A szervezet 2006 óta tevékenykedik, küldetése a társadalmi szemléletformáláson és a fogyatékos ügyi ismeretterjesztésen túl,  hogy minél több rászoruló élhessen függetlenebb, önállóbb és biztonságosabb életet vakvezető kutyával az oldalán. Magyarországon a látássérült emberek alig 1%-át segíti vakvezető kutya, pedig a vakoknak és gyengén látóknak nagyobb segítséget jelentenek a mindennapokban, mint bármelyik élettelen segédeszköz.

Összefogás Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítványért (x)

A karkötő kampányunk a 2021-es évben minden korábbi várakozásunkat fölülmúlta, idén 17 212 500 forinttal támogathatjuk a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítványt, akik az összeget a saját tenyésztési programjuk támogatására fordítják, melynek keretein belül vakvezető vérvonalból származó tenyészállatokat vásárolnak és tenyésztenek tovább, és a vakvezető munkára alkalmas, stabil idegrendszerű, jó természetű kiskutyákat önkéntes nevelőcsaládok segítségével nevelik fel, hogy egyéves koruk után kiképzésbe kerülve, majd levizsgázva a látássérült embereket segíthessék.

„Büszkék vagyunk rá, hogy 2021-ben ezt a fantasztikus támogatást is beleértve, összesen több mint 21,5 millió forintot adományoztunk, valamint további 53 000 kg eledel- és felszerelés adományt juttattunk el kisállatokkal foglalkozó vagy dolgozó civil szervezeteknek. Ám az érdem elsősorban nem a miénk, hanem sokkal inkább a vásárlóinkat illeti, akik évek óta igazi állatbarát közösségként lehetővé teszik, hogy nemes ügyeket támogassunk. Köszönjük vásárlóinknak, hogy idén is kifejezték elkötelezettségüket és részt vettek az adományozásban!” 0 mondta Bacskai Anita, a Fressnapf Marketing managere.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top