„Dehogy. Észrevettem volna”
– mondták szinte egytől egyig azok a férfiak, akiktől megkérdeztem, vajon előfordulhatott-e náluk, hogy valamelyik partnerük eljátszotta az orgazmust. A válaszuk csak azért volt meglepő, még ha a kérdezősködésem nem is számít reprezentatív felmérésnek, mert egy friss statisztika szerint
a 18-49 éves magyar nők több mint fele színlelt már orgazmust.
Mivel a női orgazmust a médiában – nagy általánosságban – misztikusnak, megfoghatatlannak, a szexuális felvilágosításban pedig szinte alig említik, így nem meglepő, hogy amíg sok férfi magabiztosan állítja, ő eddig minden partnerének okozott már hüvelyi orgazmust, addig a nők hangsúlyos része arról mesél, hogy életében legalább egyszer színlelt már.
„Biztos, hogy sokan nem veszik észre, ami azért para, mert a legtöbbjük azt mondja, hogy neki az az első, hogy a csaj élvezze” – mesél a tapasztalatairól a harmincas éveiben járó Barbi, és hozzáteszi, hogy szerinte a fiúk sem feltétlen őszinték a partnerükkel. „Ez a füllentés dolog megy mindkét oldalon. Vagy a fiúk sosem kamuznak, és minden nő szexistennő? Aligha” – mondja, és ebben is van jócskán igazság. Hiszen amíg a férfiak sokasága érti félre a női orgazmust, igényeket, addig megannyi nő sincs tisztában a saját vágyaival, nem meri, nem tudja megfogalmazni, mit szeretne igazán, függetlenül attól, hogy hány éves. A fentebb említett kutatásból legalábbis az derül ki, hogy szinte minden korosztály képviselteti magát a felnőtt nők köréből: az orgazmust színlelők nagy többsége (59 százalék) a harmincas korosztályból kerül ki, míg a 18–29 évesek 51 százaléka, a negyveneseknek pedig 52 százaléka „színészkedik” szex közben.
De miért?
A női orgazmus színlelésének témájában már több kutatás, cikk is készült, így hozzávetőleg tudjuk, hogy milyen okok húzódnak meg a színlelés mögött. Sereg Tímea mediátor, szexológus tanácsadó szerint jellemző, hogy az orgazmust szimuláló fél szeretné, hogy hamarabb vége legyen a szexnek, vagy el akarja kerülni azt, hogy a partner aggódni kezdjen a saját teljesítménye miatt. „De az is előfordul, hogy valaki azért tetteti, mert a hangok és az egész jelenet egy kicsit felizgatja, így jobban oda tud koncentrálni a szex folytatására” – mondja a szakember és erre rímel Flóra tapasztalata, aki szerint olykor a színlelése valódi orgazmusba fordul át nála.
Jámbor Eszter, a Szexsuli kitalálója, az edukatív online magazin Instagram-oldalán kérdezte meg a követőit a színlelt orgazmusról.
„A csajoknak, a nőknek két indokuk van általában: azt akarják, hogy vége legyen, mert annyira rossz élmény. Nekem az volt a sokkoló, hogy kulturálisan úgy vagyunk összerakva, hogy nem azt mondjuk a másik félnek, hogy figyi, ez így nekem nagyon rossz, hagyjuk abba vagy szólunk, hogy nekünk hogyan lenne jó, hanem inkább kivárjuk a végét, vagyis a másik orgazmusát. A másik indok pedig pont az ellenkezője, annyira szeretnénk megfelelni, annyira tetszik a másik, hogy nem akarjuk megbántani, ezért inkább úgy teszünk, mintha nekünk is jó lett volna. Nem szólunk, hogy hogyan lehetne nekünk jobb, mert olyat sem látunk a pornóban, hogy a nő megkéri a pasit, hogy ne csak annyit csináljon, hogy »ki-be járatja« a péniszét. Illetve nem tanították meg nekünk, hogy szex közben, előtte és utána is ér kommunikálni” – magyarázza Eszter.
Az Instagram-oldalamon én is megfuttattam a kérdéskört, és hasonló válaszokat kaptam. „Szomorúak lesznek, ha kiderül, hogy nem mentél el, hiába magyarázod nekik, hogy amúgy ez tök oké” – fogalmazott Rita, aki bevallása szerint inkább kerüli a magyarázkodást.
Ilyenkor van az, hogy inkább megjátszom az orgazmust, mint, hogy kitegyem magamat egy megsértett egójú férfi kifakadásának
– magyarázta, és más lányok is azt írták, inkább lemondanak olykor a saját szexuális igényeikről, a valódi orgazmusukról, csak hogy ne „bántsák” meg a partnerüket.
Mivel jelen esetben heteroszexuális párkapcsolatokról beszélünk, idevág az Archives of Sexual Behaviour című folyóiratban megjelent tanulmány érdekes elmélete, miszerint az orgazmust színlelő nők feministaellenes nézeteket vallanak. A 462 heteroszexuális nő megkérdezésével készült jelentés szerint azok, akik nem értenek egyet a feminizmussal, nagyobb valószínűséggel színlelték az orgazmust szex közben.
A kutatást végzők szerint több cisz, konzervatív nő színlel, hiszen a konzervativizmus mélyen patriarchális, így sok nő elfogadja a rossz szexet a partnere iránti ’tiszteletből”.
Bár ez a logika bizonyos esetekben megalapozott lehet, és klappol is a belénk égetett társadalmi szerepmintákkal, ugyanakkor az okok jóval szerteágazóbbak, annál, hogy az illető feminista vagy antifeminista.
A színlelés nem csak a nemi szerepekből eredeztethető, összefügg az elégtelen szexedukációval, a test és önismeret hiányával, ahogy az őszinte kommunikációval kapcsolatos problémákkal is.
Ezért is lenne elengedhetetlen, hogy a most felnövő generáció kicsi kortól kezdve, életkornak megfelelő szexoktatást, testoktatást kapjon. Bár ez innen, a mai Magyarországról nézve igen messzi célnak tűnik, hiszen a tavaly nyáron elfogadott pedofilellenesnek beállított, de sok pontjában melegellenes törvény tiltja a homoszexualitás és a nemváltás megjelenítését és népszerűsítését 18 év alattiaknak, és csak nyilvántartott civil szervezetek számára engedélyezi, hogy előadásokat, felvilágosítást tartsanak a témában. Mondjuk az utóbbi feladatot jóformán eddig is civil szervezetek végezték, hiszen erre vonatkozóan nincs központi iránymutatás az iskolák számára, így akadnak intézmények, ahol szinte alig esik szó róla, van, ahol a védőnő jár be előadást tartani, van ahol a pedagógus beszél erről a diákjainak, és akadnak olyan iskolák, ahol külsős szakembert hívnak. Nagy általánosságban elmondható, hogy a szexuális felvilágosítás kimerül egy osztályfőnöki órában, ahol felhívják a figyelmet a terhesség és a nemi betegségek veszélyeire, de arról senki nem beszél a gyerekeknek, hogy mondhatnak nemet, hogyan kommunikáljanak az igényeikről, vagy hogy a pornóban látott szexnek semmi köze nincs ahhoz, amit a valóságban minőségi szexuális életnek nevezünk. Nem mintha az iskolai szexuális nevelés valaha az erősségünk lett volna: A mai felnőtt korosztály több generációja is úgy nőtt fel, hogy néhány alapvető biológiai információn kívül semmilyen használható segítséget nem kapott arról, hogy milyen a jó szex, hogyan jutunk el odáig, mik a testünk határai, vagy hogy melyik nemnél, hogyan is működik az orgazmus?
„Ha tisztában lennénk, de valóban, igazából tisztában lennénk az orgazmus anatómiájával – a nők és a férfiak is – akkor nem merülne fel a tettetés. Ha erről a témáról olvasok, általában van egy nőket hibáztató felhangja: de miért kell ezt csinálni? Én megfordítanám a kérdést:
Miért nem egyértelmű, hogy a nők csiklójával is kell foglalkozni, és a szimpla behatolástól a nők nagy része nem tud elélvezni, nem azért, mert nem ügyes, hanem mert anatómiailag úgy vagyunk összerakva
– magyarázza Eszter, hogy a színlelésért miért nem ér a nőket hibáztatni, és miért szükséges a változáshoz az is, hogy a férfiak ne az átlagos pornóban látottak alapján próbáljanak gyönyört okozni.
Köszi Freud, köszi pornó!
„Az exfiúm szerint minden lány képes a hüvelyi orgazmusra, és elültette bennem a gondolatot, hogy talán velem van a probléma, csak mert csikló útján élvezek el” – mesélte Laura, és nem ő az egyetlen, akinek a Freud által elhintett vaginális orgazmus elmélete önértékelési problémákat okozott.
„A legnagyobb tévhit a nők orgazmusával kapcsolatban az az, hogy nincs klitorális és vaginális orgazmus. Freud ezt minden tudományos alap nélkül állította, Masters és Johnson kutatásai meg is cáfolták ezt, mégis Freudnak hiszünk a mai napig… Szóval a csiklót nem szabad kihagyni a buliból” – mondja Eszter, aki egy videót is szentelt a témának, amiben elmondja, miért annyira fontos a csikló a nők szexuális életében. Sereg Tímea hozzáteszi, hogy még az annyit emlegetett hüvelyi orgazmus megélésében is fontos szerepe van a csiklónak.
A csikló nemcsak az a pici gomb, hanem belül egészen lehúzódik a hüvelyt körülvevő két oldalon. Izgatás hatására vérbő lesz, ennek jelentős szerepe van a behatolással zajló orgazmust megélésében.
– hangsúlyozza a szakember, aki szerint a mainstream pornó is sokat tehet arról, hogy az egyetlen és igazi orgazmusként a hüvelyi orgazmust gondolják férfiak és nők is egyaránt. És ha már a témát feszegetjük, ne feledkezzünk meg a híres G-pont-orgazmusról sem, amely szintén több szorongást okozott (nőknek és férfiaknál egyaránt), mint amennyit használt. Létezéséről egyébként a mai napig zajlik a vita, de ugyanilyen kérdéses az A-pont, ami állítólag a hüvely legeslegmélyén lapul , és amelynek izgatása „őrületes” élvezetet okoz. Állítólag.
De az is lehet, hogy nem lapul sehol, és a létezése legalább akkora kamu, mint az interneten megtalálható felnőttfilmek hatalmas elélvezései. Persze ezek nagy része a legtöbb esetben a férfiak orgazmusáról szólnak, a nők, ha nagy ritkán el is mennek ezekben a produkciókban, azt sikongva, spriccelve teszik, és természetesen a csikló izgatása nélkül jutnak el az élvezetek csúcspontjára. Pont, mint a legtöbb nő a valóságban… akik elszínlelik az orgazmust.
És, hogy mi a baj azzal, hogy a legtöbb pornó hasonló üzenetet hordoz? A leginkább az, hogy a legtöbben ezekből a pornókból tanulnak a szexről, amelyekben az aktus durvaságra, behatolásra és a nemi szervekre korlátozódik. Miközben a nőknek és férfiaknak számos erogén zónája van, a nyaktól kezdve a mellbimbóig, széles a paletta.
„A kutatások szerint 10-11 éves kor körül látják az első pornót a gyerekek – hogy amit abban látunk, az bizony nem a valóság, pont úgy, ahogy az akciófilmekben sem a valóságot látjuk. Vagyis a csajok azt hiszik – én legalábbis azt hittem – ha nem tudok misszionárius pózban csiklóérintés nélkül 5 perc alatt elélvezni, akkor biztos velem nem stimmel valami. Hiszen a filmben meg sikerül az adott sznésznőnek… Ezért inkább etikus pornót érdemes nézni, igaz, fizetni kell érte, de ott pont az a lényeg, hogy a nők oldaláról közelíti meg a témát” – ezt már Eszter mondja és hasonlókról számol be a Nini is.
„Sok férfi tényleg azt hiszi, hogy amit a pornóban lát, az a durva szex, azt szeretik a nők. Nem mintha univerzális lenne, hogy mi tetszik a nőknek, hiszen minden test, minden nő, minden férfi, mindenki egy kicsit mást szeret. Persze, nem tagadom, izgalmas tud lenni a heves, durvább szex, de legalább ennyire fontos, hogy tudjuk egymást gyengéden cirógatni, szeretgetni, tudjunk lassan elveszni a másikban. Aki pornón szocializálódik, az szerintem nagyon messze kerül a valódi szextől, és attól, hogy mire vágynak a nők” – mondja Nini, és szerinte nagyon káros az, hogy a mainstream pornó elhitette a férfiakkal, hogy a nőkkel durván kell bánni az ágyban, a nőkkel pedig azt, hogy ennek a képnek meg kell felelni.
Orgazmus = Jó szex?
Mivel nem nagyon beszélünk nyíltan a szexről – hiába ömlik ránk mindenhonnan a szexuális tartalom –, arról meg még kevesebbet hallunk, hogy a szex orgazmus nélkül is lehet csodálatos és intim, így azt érezhetjük (tévesen), hogy a szex nem volt ‘sikeres’, csak mert nem éltünk át orgazmust.
Ezért történhet meg, hogy bármilyen orgazmus, még ha hamis is, jobbnak tűnhet, mint annak hiánya.
Pedig az álorgazmusnak nincs igazán pozitív hozadéka, kezdve azzal, hogy így nem kap valódi visszajelzést a partner, és a lehetőségtől is megfosztják, hogy közelebb kerüljön ahhoz, amit a színlelő valóban szeretne. „Van ebben egyéni felelősség, hiszen, ha én mondjuk színlelek, azzal csak éltetem azt a mítoszt, hogy a nők el tudnak menni pikk-pakk” – mondja egy interjúalanyom, Nóri, és ezzel rámutat arra is, hogy az orgazmus eljátszása még ha sok esetben jó megoldásnak is tűnhet, több szempontból is kontraproduktív.
Ám ahogy nem lesz csettintésre egy nőnek sem hüvelyi orgazmusa, úgy az orgazmus színlelése sem fog magától megszűnni. A szakértők szerint ahhoz, hogy egyre kevesebb nő játssza el, hogy most éppen nagyon jó neki, ismernünk kell a másik test anatómiáját, meg kell tanulni kommunikálni a szexről, a vágyainkról, és ebbe beletartozik az is, hogy úgy adjunk visszajelzést a szexről a partnernek, hogy ne gázoljunk át a lelkén. „A pozitív visszajelzések adásával és azzal, ha két ember összecsiszolódik az ágyban is, csökkenthető lehetne az orgazmus színlelése” – mondja Sereg Tímea, és abban is egyetértenek a szakemberek, hogy a mai felnőtteknek érdemes önmagukat edukálni. Szerencsére ma már számos információ áll a birtokunkban, így önszorgalommal bepótolhatjuk azt, amit anno szexoktatás címén nem vagy csak hiányosan kaptunk meg. Érdemes filmeket, dokumentumfilmeket nézni a témában, illetve a női orgazmus témájában könyvek is segíthetnek, mint például a Vaginamonológok vagy Bettsy Dodson Orgazmus két személyre című könyve. De az olyan szórakoztató sorozatok is jó mankók lehetnek, mint például a Netflixen futó Szexoktatás, amely nem csak a tinédzsereknek nyújt kapaszkodókat.