nlc.hu
Baba
14 dolog, aminek csak az anyák bírnak örülni

14 dolog, aminek csak az anyák bírnak örülni

Mielőtt gyerekeim lettek, sosem hittem volna, hogy egyszer még hálás leszek egy másik ember bélmozgásáért. Olyan dolgok voltak az örömeim listáján, mint mondjuk egy jó munkahely elérése vagy – hogy az apróbb sikereknél maradjak – elérni, hogy elmúljon a másnaposságom egy jól sikerült szombat este után. Most viszont rákerült a listára például az, hogy kimondhatatlanul örülök, amikor egy pici kétéves emberke három nap bedugulás után végre termel a pelenkájába.

Az anyaság csupa újdonságot nyújt számodra, amiért napról napra hálás lehetsz. Az apró győzelmekért például, amikről régen azt gondoltad, hogy milyen szánalmasak. Nekem az egyik legnagyobb örömet tegnap az okozta, hogy a nagy lányom vacsorát csinált a kicsinek. Szánalmas vagy sem, olyan hálával töltött el, hogy kaptam így tíz perc szabadidőt, mintha minimum aranyrögöt találtam volna a kanapé alatt, két kiszáradt kiflicsücsök között.

Először akkor vettem észre, hogy olyan kis dolgoknak is tudok örülni, mint hogy megtalálom a fél pár zoknik másik felét egy sötét sarokban, amikor még csak pár napja voltam anya az első gyermekemmel. Hatalmas sikernek éltem meg, hogy megfürdettem először életemben, és felöltöztettem anélkül, hogy maradandó károsodást okoztam volna neki. Megkönnyebbülésemben tán még el is sírtam magam – a hormonok, persze –, és hálát adtam minden általam ismert istenségnek, hogy így vigyáznak ránk.

Íme 14 dolog, aminek csak az anyák bírnak örülni:

1. Megfürdesz anélkül, hogy bárki bejönne a fürdőszobába

Tényleg olyan ritkán adódik alkalom, hogy egyedül borotváld le a lábad, vagy hogy eljuss a hajmosással a balzsamig, hogy nem tudsz nem hálásnak lenni egy magányos zuhanyzásért. Általában legalább egy kicsi gyerek kapaszkodik a kád szélébe, ha szerencsenapod van, akkor nem ordít, hogy gyere már ki, csak kérdésekkel bombáz, miközben extra gyorsan lecsutakolod magad.

2. A gyerekeid őrült éhesek

Ami azt jelenti, hogy mire megkapják az ételt az asztalra, nem nyafognak miatta – mert már megint fújbrokkoli van –, hanem csendben belapátolják. Mintha maga Dumbledore varázsolta volna el őket.

14 dolog, aminek csak az anyák bírnak örülni

3. Minden gyereked egyszerre alszik

Az örömök öröme, többet ér, mint a lottóötös. Ezeket a pillanatokat jól vésd az emlékezetedbe, mert nagyon hamar elmúlnak, és újra visszapottyansz a valóságba.

4. Tudtál úgy beszélgetni egy barátnőddel, hogy nem szakítottak félbe

Senki sem akart tőled semmit kerek tíz percig, egyik gyerek sem mászott rád, hogy kitépje a telefont a kezedből, és nem is azért volt csend, mert épp egymást fojtogatták. Hihetetlen, csodálatos, bámulatos teljesítmény, félévente egyszer adatik meg.

5. Amikor a négyéves gyereked megkér, hogy meséld el, hogyan lesznek a kisbabák, csodálatosan helytálltál

Még csak nem is ütköztél meg a kérdésen, csak egyenesen válaszoltál neki. Viszont annyira undorítónak találta az őszinte választ, hogy a következő öt évben biztos nem hozza fel a témát.

14 dolog, aminek csak az anyák bírnak örülni

6. A telefonod emlékeztet, hogy aznap meg kell jelenned a nőgyógyászodnál

Örömödben pár könnycseppet is elhullajtasz, mert oda bizony egyedül kell menned. Ezek a a kiruccanások határozottan pihentetőek. Egy csendes szobában le kell feküdnöd és csak egyetlen ember piszkál közben.

7. A gyerekeid együtt játszottak fél órát, mielőtt elkezdték volna dobálni egymást legóval

Ugorj az egyes pontra, és fürödj meg ebben a fél órában. Új emberként leszel képes elsimítani a gyerekek között a vérengzést.

8. Az első alkalom, amikor a nem terhes nadrágod felmegy rád

Kit érdekel, hogy úgy nézel ki benne, mint egy túltöltött mézescsupor? Akkor is ezt a nadrágot fogod hordani, annyira jó érzés, sőt legszívesebben a homlokodra írnád, hogy mindenki lássa, hogy ez bizony a szülés előtti farmered.

14 dolog, aminek csak az anyák bírnak örülni

9. Mindenki végigaludta az éjszakát

Azaz senki sem ébredt fel reggel hatig. Úgy érzed, hogy mindenre képes vagy, hiszen aludtál egyhuzamban 6 (!!!) órát. A reggeli rutin csodálatosan simán megy, olajozottan indul mindenki a dolgára, ennél örömtelibben nem is indulhatna a nap.

10. Ugrálsz örömödben, amikor reggel megtalálod a dugikávédat

Felbecsülhetetlen megkönnyebbülés, hogy nem kell hajnalok hajnalán kávé nélkül leszaladnod a boltba, mert tegnap elfelejtettél venni. De ma bepótolod és legalább három kilót betárazol a kamrádba, hogy ne kerülj máskor ilyen kínos helyzetbe.

11. Senkinek sem kellett pisilni bevásárlás közben

Az egész bevásárlós túrán így fél órát megspóroltál, ettől az élet császárának érzed magad. Még ahhoz is több türelmed van, hogy kezeld a dackorszakos gyermeked idegösszeomlását az autóban hazafelé.

14 dolog, aminek csak az anyák bírnak örülni

12. Eljutottál a fodrászhoz, és még maradt negyed órád odaérni az oviba a gyerekekért

Úgy érzed magad, mint egy topmodell, akinek a világ minden ideje a rendelkezésére áll ahhoz, hogy szép legyen.

13. Nem találsz tetveket a gyerek fején

Határtalan boldogság, amikor az oviból jön az üzenet, hogy tetűveszély van, de otthon végigbogarászva a gyerekeid fejét, nem találsz egyet sem. Gyorsan lefújod őket a létező összes tetűirtó és -megelőző szerrel, majd elégedetten dőlsz hátra, hogy megint megúsztatok egy armageddont.

14. Nem a te gyereked sír, hisztizik, vagy abuzál másokat

Persze tudod, hogy pillanatnyi megnyugvás ez csupán, mert a következő percben már fordulhat a kocka. De azért a pár pillanatért, amíg nézed más gyerekének a tombolását, rendkívül hálás vagy.

14 dolog, aminek csak az anyák bírnak örülni

Lehet, hogy csak azért vagyunk anyaként olyan mérhetetlenül hálásak az ilyen apróságokért, mert az ingerküszöbünk és az elvárásaink a béka feneke alá szállnak a szülés után nem sokkal. Mindegy, hívhatjuk, aminek akarjuk. Akinek már meg kellett küzdenie egyszer is a saját kétéves gyerekével, hogy együttműködjön vele ahelyett, hogy a bolt közepén fetrengve üvöltene, az tudja, hogy milyen az igazi, tiszta öröm érzése. Simán megérdemelnénk ezekért a pillanatokért valami díjat, de helyette az a jutalmunk, hogy a gyerekünk nem tetves, vagy hogy reggelig hagy minket aludni. De ez épp elég kitüntetés.

Olvass többet az anyaságról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top