nlc.hu
Gasztro
Éheznek és semmiről sem tehetnek – több tízezer gyerek él szegénységben

Éheznek és semmiről sem tehetnek – több tízezer gyerek él szegénységben

Minden negyedik kiskorú nehéz körülmények között él az Európai Unióban. Az Eurostat szerint több mint 20 millió gyermeket érint a szegénység.

A gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztettség nagy probléma az egész világon. Ugyan itthon az elmúlt években a közétkeztetés kiterjesztése kapcsán történt előrelépés az ügyben, a szeretetszolgálatok felmérései szerint most is több tízezerre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik szegény körülmények között élnek. A téli szünet közeledtével ismét félő, hogy sok kicsi a szegénység miatt éhesen hajtja majd álomra a fejét.

Egy felmérés azt mutatja, hogy minden negyedik gyerek nehéz körülmények között él az Európai Unióban. Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala szerint több mint 20 millió gyermeket érint a szegénység. Amíg Romániában és Bulgáriában szinte minden második gyermek fenyegetett, addig a legjobb sora Svédországban és Dániában van a kiskorúaknak. Sajnos hazánkban sem jó a helyzet, a kutatás alapján arra lehet következtetni, a gyerekek 40 százaléka él szegényes körülmények között.

Éheznek és semmiről sem tehetnek - több tízezer gyerek él szegénységben

Itthon elsősorban az elvált szülők gyerekeit érinti a kockázat, de a háromnál több gyermeket nevelők esetében is nagyobb a valószínűsége a felmérés szerint. Friss zöldséget vagy gyümölcsöt a magyar gyerekek negyede nem evett naponta, míg a húsfogyasztás hiánya a gyerekek 40 százalékát érintette az elmúlt években a statisztikák alapján.

Tedd jobbá!

A nehéz sorsú gyerekek helyzetén sokan szeretnének segíteni. A társadalmi szervezeteken és a szeretetszolgálatokon át a különböző egyesületekig, alapítványokig számtalan kezdeményezéssel találkozhatunk, amely a szegénységben nevelkedő gyermekek mindennapjainak megkönnyítését tűzte ki célul. Ugyan az év minden napján figyelnünk kell rájuk, most, a téli szünet és a karácsony közeledtével még fontosabbá válik a támogatásuk.

Elkezdődtek már a cipős dobozos adakozások, sok kicsinek szereznek csodás meglepetést az ismeretlen ajándékozók. Az élelmiszerek gyűjtése is folyamatos a szeretetszolgálatoknál, ahol a meleg ruháknak is könnyen találnak gazdát. A megfelelő helyre utalt pénzadományok is nagy szolgálatot tesznek. Az összefogás óriási dolgokra képes, főleg akkor, ha valami igazán jó dologért történik.

Mentés

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top