nlc.hu
Sztárok
Venczel Vera hamvait otthon őrzik

Kiderült, miért nem temették még el az 5 hónapja elhunyt Venczel Verát

Elárulta az okokat a színésznő nevelt lánya.

Nagyon megviselte Venczel Vera családját,, hogy számonkérték rajtuk, miért nem rendeztek még mindig nyilvános temetést. A tavaly októberben elhunyt színésznő nevelt lánya, Forgó Betti elárulta a Borsnak, mi lesz a művésznő földi maradványainak a sorsa.

Venczel Vera

Venczel Vera március 10-én lett volna 76 éves (Fotó: MTI / Komka Péter)

Vencel Vera hamvait jelenleg otthon tartja az özvegye, Czapp György, akivel 50 éven át élt nagy szerelemben a színésznő. Nevelt lánya elárulta: díszes, nyilvános temetés semmiképpen sem lesz, sőt az okokról is beszélt.

„Apukám hazavitte a hamvakat. (…) Nyilvános temetés nem lesz. Apám és Vera megvettek két, egymás mellett álló urnasírhelyet. Apukám azt mondta, esetleg tavasszal, szűk családi körben elbúcsúzunk majd Verától, de van egy olyan érzésem, hogy meg akarja várni, hogy ő is elmenjen, hogy egyszerre kerüljenek a végső nyughelyükre” – mondta el Forgó Betti, aki azt is tisztázta, hogy Venczel Vera nem koronavírusban halt meg, az orvosok szerint legionárius betegség támadta meg a tüdejét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top