nlc.hu
Sztárok
Kaszás Attila fia, Jancsi már 17 éves

Kaszás Attila fia, a 17 éves Jancsi örökölte apja tehetségét

Kaszás Attila idén ünnepelte volna a 62. születésnapját.

Kaszás Attila egy héttel a 47. születésnapja után, 2007. március 23-án hunyt el tragikus hirtelenséggel. A színész a Tizenkét dühös ember előadása előtt elájult, a kiérkező mentőben újraélesztették, a kórházban agyvérzést állapítottak meg nála, koponyaműtéten is átesett, de az életét már nem tudták megmenteni. 

Kaszás Attila fia, Jancsika

Kaszás Attila A padlás című musical 500. előadása utáni partin a Vígszínházban (Fotó: Olajos Piroska/smagpix/archív)

„Talán az egyik legfontosabb kollégám volt, amikor leszerződtem a Vígszínházba. Meglepett a nyitottsága, a figyelme egy fiatal, kezdő kolléga felé. Nagy biztonságot adott számomra, hogy olyan szakmai bizalmat kaptam tőle, ami az első években szinte napi beszélgetést, tanácsot jelentett, bármit is próbáltam. Soha nem fogom elfelejteni azt az őszinte örömöt a szemében, amikor megnézte életem első rendezését. Segített, hogy az legyek, aki vagyok. Segített, hogy önmagam lehessek. Nincsenek szavaim, hogy elment. Nem fair. Sem istentől, sem a sorstól” – nyilatkozta akkor Alföldi Róbert.

15 éve ment el

Kaszás Attila első felesége Eszenyi Enikő volt, akivel 24 évig alkottak egy párt, és 18 év házasság után 2001-ben váltak el. A válás után is jóban maradtak, Eszenyi Enikő Kaszás Attila halálának évfordulóján megható sorokkal emlékezett idén is:

„Ma van Attila születésnapja!🤍Szerencsés vagyok, mert a 62 évből 24-et Vele tölthettem.🤍 És drága Vera volt a legjobb barátnőm! 🤍Fáj a szív… igen” – írta Eszenyi Enikő.

Kaszás Attila újranősült, Ildikótól két gyermeke született. 2005-ben Jancsika, 2007-ben Luca lánya, akinek születését már nem élhette meg a színész.

Jancsika 17 éves tehetség

Szarvas József Kossuth-díjas színész Kaszás Attila közeli barátja volt. A színész nemrég a Blikknek elárulta, hogy Attila fia, Jancsi nemrég egy versmondó versenyre készülve a segítségét kérte.

Kaszás Attila gyerekei

Jancsika és Luca évekkel ezelőtt (Fotó: Olajos Piroska/smagpix)

„Nagyon tehetséges, és ha ez szorgalommal társul, akkor kiváló művész lehet belőle. Csak ő tudhatja, hogy követi-e majd az édesapját a pályán, de szerintem nagy esély van rá, hogy egyszer őt is a színpadon láthassuk. Az biztos, hogy volt honnan örökölnie a tehetségét, látom benne azt az erőt, amely Attilából áradt” – mondta a lapnak a 63 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész.

(Nyitókép: Olajos Piroska/smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top